A közösségi ima vezetése, ha abban szónoklat, tanítás is van, nem arra szolgál, hogy az imámról kiderüljön zsenialitása vagy hatalmas odaadása Allah iránt. A beszéd intés, tanítás, információ átadás, amit olyan hosszú ima követ, amit mindenki könnyűszerrel elvégezhet.
Al-Mutawakkil kalifa 847-861 között regnált Bagdadban. Hozzá kötődik az eset, amikor valaki felpofozott egy imámot. Egyből a kalifa elé cipelték, hogy ő tegyen igazságot. Al-Mutawakkil tettének okáról faggatta az elkövetőt. Ő így mesélte el.
Egy napon fáradságos útra mentem a sivatagba, ahonnan megkésve értem vissza. Éppen a hajnali ima idejére érkeztem és gondoltam, mielőtt hazamegyek, eleget teszek Allah előtti kötelességemnek.
Betértem a mecsetbe, ahol az imám felsorakoztatta a hívőket és belekezdett. Két Raka’atos ima lévén, gondoltam hamar túl leszek rajta. Alig álltam a lábamon a fáradságtól. Erre az imám az első Raka’at-ban nekikezdett a Baqara szúrának (a Korán leghosszabb szúrája), amit végigmondott.
Amikor a második Raka’athoz érkeztünk, azzal nyugtattam magam, hogy az Ikhlasz szúra, vagy hasonló pársoros vers következik. Erre az imám belekezdett az Al-Imrán szúrába (ez is hosszú). Mire végig mondta, már éppen beesteledett. Éppen az elköszönésnél tartottunk, amikor fejéhez kapott.
Allah bocsájtsa meg vétkem, mondta, nem voltam bemosakodva, az egészet újból kell kezdeni! Ekkor vágtam pofon. Erre Al-Mutawakkil csak annyit szólt, hogy én is felpofoztam volna. Majd az ember szabadon távozott. Ez a történet Dr. Omar Abdel Kafi sejk előadásában hangzott el (Allah legyen vele megelégedett).
A történet arra jó, hogy kiemelje az érzékenység fontosságát mások felé. Nem mindig csak én vagyok az, akire tekintettel kell lenni, hanem fordítva. Nekem kell tekintettel lennem másokra. Azért jönnek az emberek közösségi imára, hogy intést, tanítást halljanak, eleget tegyenek kötelességüknek Allahhal szemben és dolgukra menjenek. Az imám személye annyiban fontos, hogy ezt a helyzetet előállítsa. Ha nem ezt teszi, szereptévesztésben van. Nem szerintem, hanem a Próféta (béke reá) szerint:

Abu Masz’ud tudósítása: Valaki ezt kérdezte: „Ó, Allah Prófétája, kések az imáról, mert aki ez előzőt tartottam hosszúra nyújtotta azt.” Sosem láttam Allah Prófétáját (béke reá) annyira dühösnek tanítása közben, mint azon a napon. Majd így szólt: „Bizony, néhányan közületek azt idézik elő, hogy az emberek elmeneküljenek. Ha imát vezettek az embereknek, tegyétek azt könnyűvé, mivel köztük gyengék, idősek és rászorulók vannak.”
Forrás: Szahih al-Bukhari 670
Fokozat: Szahih, autentikus Bukhari alapján

Ezt az érzékenységi felhívást folytathatom a mások privát szférájának tiszteletben tartása irányában is. Igyekszem nem megbolygatni mások magánéletét, nem bepofátlankodni kíváncsisággal abba.
Ugyanakkor gyakran tapasztalom, hogy hajlamosak vagyunk egymásnak értelmetlen kérdéseket feltenni, mindenféle dokumentumokat, csatolmányokat küldeni. Előbb azt kellene tudni, hogy feltartod-e a másikat és érdekli-e őt egyáltalán jelentkezésed, megkeresésed?

Ha pedig érdekli, akkor ne kérdezd fél óráig, hogy keif al-hal (hogy vagy?), mert ez rohadtul idegesítő tud lenni. Térj a tárgyra és mond el mit akarsz. Ha pedig megbeszéltétek, köszönjetek el és menjetek dolgotokra. Ez az a magatartás, amit az Iszlámban követni kell. Az a félórás beköszönés és az összes családtag, beleértve a háziállatok egészségének tudakolását, nem célszerű. Az udvariasságot ne tévesszük össze az üres fontoskodással. Az előző gondolatban nem családtagok közti beszélgetésekre céloztam.
Tiszteljük egymás idejét, elfoglaltságát.

A fentiekben a közösségi imáról volt szó. Ha egyedül végzed, az más. Add meg, ami Allahé, lelkiismereted szerint, de akkor se feledkezz meg családodról, napi munkádról és előírt kötelezettségeidről. „Ájtatossággal” ne bújj ki egyik alól sem.