h i r d e t é s

Matolcsyék most a hitelmoratórium miatt feszülnek a kormánnyal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Matolcsyék most a hitelmoratórium miatt feszülnek a kormánnyal

2021. június 21. - 15:46

 

Egy hétfői közleményben hosszasan ecseteli a jegybank, mennyivel kell tovább fizetnie azoknak, akik bennmaradnak a törlesztési moratóriumban. Ami ugye az Orbán-kormány egyik nagy adóssegítő lépéseként van tálalva.

A kép illusztráció! - Forrás: Városi Kurír

A hitelmoratóriumból való kilépésre ösztönöz a Magyar Nemzeti Bank (MNB.)

Mint írják, az intézkedés családok százezreinek jelentett kedvező választási lehetőséget, a munkahelyüket elvesztő, egészségügyi vagy egyéb okok miatt nehezebb életkörülmények közé kerülőknek pedig mentőövet az elmúlt közel másfél évben. A moratórium után a törlesztést folytatók havi terheit csillapítja, időben „széthúzza” az, hogy a havi törlesztőrészletek ugyanakkorák maradnak, mint a fizetési stop lehetőségének elrendelésekor (kivéve a változó kamatozású hiteleknél).

Ugyanakkor megjegyzik, a moratórium vissza nem fizetett hitel tőkerészére folyamatosan kamat rakódik. Az adósok számára kedvező jogszabályi döntés az is, hogy e kamatot nem „csapják hozzá” a még meglévő tőketartozáshoz (nem lesz belőle kamatos kamat), hanem a futamidő meghosszabbodásával havi egyenlő részletekben lehet majd megfizetni azt. 

A futamidő megnyújtása és az egyenletes törlesztés ugyanakkor azt is jelenti, hogy az adott ügyfelek tovább használják a bank pénzét, ami nyomán összességében több pénzt kell hitelintézetük felé fizetniük.

A futamidő és az összes hitelteher azok számára nő meg elsősorban, akik esetében a moratórium igénybevételekor még amúgy is sok év volt hátra a törlesztésből, illetve magasabb volt a kamatuk (pl. mert jellemzően magasabb hiteldíjú fogyasztási hitelük van).

Megjegyzik, hogy az MNB idén júniusi Stabilitási jelentése szerint pl. közel 3 millió forinttal nőne meg az összes tartozása annak az adósnak, akinek egyébként még 15 millió forintnyi tőketartozása és 20 évnyi futamideje volna hátra 5 százalékos kamatú lakáshitelénél, s a moratórium elrendelésétől egészen 2022. június végéig igényelné a fizetési stop-ot. Az ő futamideje (a moratóriumban eltöltött 27 hónapot is beszámítva) összesen 56 hónappal – azaz közel öt évvel – nyúlna meg.

Ugyancsak ennyivel, mintegy 58 hónappal kellene tovább fizetnie hitelét annak a moratórium lehetőségét végig kihasználó ügyfélnek, akinek 15 százalékos kamatozású, 1,5 millió forint összegű személyi kölcsöne van, s még 7 év hátralévő futamideje lett volna. Az ő összes hitelterhe a fizetési stop kapcsán felhalmozódó kamatok miatt 927 ezer forinttal nőne meg.

Több olyan hitel is van, amelynek nincsen futamideje - ilyenek azok a hitelkártyák, melyekre a moratórium előtt terhelték rá a bank pénzét. Számukra így a törlesztési stop végével esedékessé válik a moratóriummal érintett teljes tartozás megfizetése. A futamidő nélküli hiteleknél ezért az adósoknak még lényegesebb mérlegelni a tartozás mielőbbi megfizetését - olvasható a jegybank közleményében. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s