h i r d e t é s

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum

2021. október 07. - 18:49

Fekete-Győr András szerint Hódmezővásárhely polgármesterével van a legnagyobb esély Orbán Viktor legyőzésére. 

Forrás: Márki-Zay Péter Facebook oldala

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum az ellenzéki előválasztás második fordulójában - jelentette be a párt elnöke csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. 

Fekete-Győr András azt hangoztatta, el tudta érni az ellenzék, hogy megújulhasson. Megítélése szerint az esélyes kormányzóképes alternatíva lehetősége veszélybe került az utóbbi napokban. Mind Karácsony Gergelyt, mind Márki-Zay Pétert kiváló jelöltnek nevezte és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem tudtak megállapodni. Azt mondta, Hódmezővásárhely polgármestere az esélyesebb, hogy legyőzze Orbán Viktort. 

Orosz Anna, a párt elnökségének tagja arról beszélt, hogy a testületben nagyon komoly viták zajlottak az utóbbi napokban, mi legyen szerepük a második fordulóban. Egyúttal felszólította a Jobbikot, hogy foglaljon állást ebben a kérdésben.  

Márki-Zay Péter kifejtette, érzi azt az erőt maga mögött, hogy szerepvállalása meg tudja győzni a bizonytalanokat és vidéken is át tudják fordítani a trendeket. Hálás köszönetét fejezte ki a Momentum támogatásáért, mivel így nem maradt egyedül a küzdelemben. Azt mondta, ehhez a szövetséghez "tárt karokkal várják" mind Karácsony Gergelyt, mind a DK-t. Arra kérte a teljes magyar közösséget, hogy minden józanságukat figyelembevéve hozzon okos, jó döntést. Azt hiszi, az ő vezetésével lehet legyőzni Orbán Viktort.

"A kijárat nem jobbra, nem balra, hanem felfelé van" - zárta mondandóját Márki-Zay Péter.

Fekete-Győr András egy kérdésre válaszolva elmondta, előzetesen tájékoztatták Karácsony Gergelyt a döntésről és még "nem láttunk tőle reakciót". Jelezte, egységes volt a párt elnökségének döntése a miniszterelnök-jelölt támogatását illetően. Az ellene zajló bizalmi szavazás ezen a héten lesz, amitől nem fél. 

Márki-Zay Péter ugyancsak egy újságírói felvetésre azt mondta, minden rendelkezésre álló információ birtokában hozta meg döntését. Egyúttal bízik abban, hogy október 23-án közös színpadon ünnepelhet az ellenzék és ezek a nehéz döntések akkor már a múlté lesznek. A Hír TV kérdésére annyit felelt, hogy az ő döntését egy dolog motiválja: mégpedig az, hogy Magyarország elmúlt ezer évének legkorruptabb kormányát le kell váltani. Azt hangoztatta, arra a következtetésre jutott, hogy a helyes döntés az, ha ő nem lép vissza. 

Egy másik kérdésre azt mondta, az Új Világ Néppárt frakcióját választaná a Parlamentben. Ha ez nem alakul meg, akkor a Párbeszéd frakciójába ülne be - ahogy azt eredetileg elhatározta.

Mind Fekete-Győr András, mind Márki-Zay Péter megerősítette, ha Dobrev Klára nyeri meg az előválasztást, akkor mögötte fognak kampányolni. A miniszterelnök-jelölt egyébként elfogadja Karácsony Gergely vitameghívását, de szerinte igent kellene mondani a Partizán felkérésére is.