h i r d e t é s

Márki-Zay Péter: Leváltottuk az ellenzéket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Márki-Zay Péter: Leváltottuk az ellenzéket

2021. március 15. - 07:30

A hódmezővásárhelyi polgármester kampányolni kezdett, erről egy hosszabb Facebook-posztban írt.

Forrás: Márki-Zay Péter / Facebook

"LEVÁLTOTTUK AZ ELLENZÉKET? JAVULT A PÁRTOK HITELESSÉGE 2018 ÓTA

Három éves közéleti szereplésem során többször kijelentettem, hogy függetlenként, jobboldali, konzervatív, nagycsaládos keresztény politikusként, csalódott fideszesként a most összefogott hat ellenzéki párt egyikével sem tudok maradéktalanul azonosulni. 2018-ban a pártok önzése, árulása és ostobasága miatt bekövetkezett választási kudarc egyetlen eredményének az ELLENZÉK LEVÁLTÁSÁT neveztem - a Fidesz leváltásához ugyanis az összefogás mellett a hitelesség is hiányzott. Az akkori ellenzék egyik pártja sem képviselte tökéletesen a demokrácia, jogállam, piacgazdaság és az európai integráció értékeit, a Fidesz leváltásának mindent elsöprő fontosságán túl nem láttam bennük garanciát a korrupció, a társadalmat megmérgező előítéletek és a felelőtlen populizmus felszámolására.
Az utóbbi három év pozitív fejleményei után most, a sokak számára lendületes beszédeiről, parizerről és zsák krumpliról ismert Jakab Péter Juszt Lászlóval készült interjúját hallgatva döbbentem rá, hogy 2018 óta tényleg LEVÁLTOTTUK AZ ELLENZÉKET:

- Jakab személyében egy ZSIDÓ származású, évekig egy CIGÁNY iskolában tanító, UNIÓ-PÁRTI vezetője van a korábban uniós zászlót égető, még az Putyin-bérenc Fidesz által is érthetően brüsszeli orosz kémkedéssel vádolt Jobbiknak, aki maga kezdeményezte a holokauszt emlékművet meggyalázó jobbikos társa kizárását, és aki most kezdeményezte felvételüket az EURÓPAI NÉPPÁRTBA

- a Szocialisták sorra zárták ki vagy szorították párton belül partvonalra azokat, akik éveken át EGYÜTT LOPTAK A FIDESSZEL, fokozatosan megtisztul a párt

- Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy Orbán leváltása után sem vállal közjogi pozíciót, a DK támogatja legerősebben az euró 2010 előtt még elszabotált bevezetését, Dobrev Klára az EU parlament alelnökeként határozottan európai értékeket vall és immár nem Putyinnal barátkozik, külön posztban emlékezik meg a kommunizmus áldozatairól, sőt nagyon pozitívan nyilvánul meg az ATV-ben a Kárpát-medencei, határon túli magyarságról, valamint a kereszténységről

Az ellenzéki pártok TELJES EGYETÉRTÉSBEN KIÁLLNAK A KOMMUNISTA ÜGYNÖKAKTÁK NYILVÁNOSSÁGA ÉS A MINDEN KORRUPCIÓT ÜLDÖZŐ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG MELLETT, EGYIKÜK SEM AKARJA LEBONTANI A KERÍTÉST, és beleegyeztek a civilek részvételével megtartandó 106 előválasztásba.

Konzervatív, keresztény nagycsaládos édesapaként, Hódmezővásárhely polgármestereként szeretném elérni, hogy a hat pártból álló Ellenzéki Kerekasztal 2022-re kötelezettséget vállaljon:

1. az Orbán által az önkormányzatoktól elvett intézmények, működési bevételek, és fejlesztési források visszaadására

2. a Fidesz által BETELEPÍTETT TÖBB TÍZEZER MIGRÁNS alapos átvilágítására, Gruevszki és minden betelepített körözött bűnöző, valamint Zaid Naffa és valamennyi iszlamista terrorista azonnali kiutasítására és kiadatására

3. a szavaknál és ökölrázásnál konkrétabb garanciákra, hogy a jobb- és baloldali ellenzéki településeken elszabotált átvilágítás, számonkérés, korrupciómentes és átlátható kampányfinanszírozás és gazdálkodás, valamint a nyitott közbeszerzések KÖTELEZŐ RÉSZEI lesznek a 2022-ben megteremtendő új politikai kultúrának és az új alkotmánynak

4. hogy a számtalan, sajtó által is feltárt köztörvényes bűncselekményért, adózott jövedelmekkel igazolhatatlan vagyonosodásért igenis lesz ELSZÁMOLTATÁS ÉS TELJES VAGYONELKOBZÁS, pártfüggetlenül és politikamentesen!

CIVIL ÖSSZEFOGÁSSAL ÉS EGY MEGTISZTULT, FOKOZATOSAN MEGVÁLTOZOTT ELLENZÉKKEL 2022-BEN LEVÁLTJUK A FIDESZT IS!"