h i r d e t é s

Maratoni hosszúságú képviselő-testületi ülést tartott a képviselő-testület

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Maratoni hosszúságú képviselő-testületi ülést tartott a képviselő-testület

2018. február 26. - 07:52

A február 22-i ülést másnap, február 23-án folytatták tovább, de több napirendi pont tárgyalása így is egy következő ülésre maradt. 

A testület döntött többek között az országgyűlési választási bizottság és a szavazatszámláló bizottságok tagjairól, pályázati forrás bevonásáról a Bajcsy 22. számú épület állagmegóvására, az óvodai beiratkozások időpontjáról. Az idei évi költségvetésről azonban nem született döntés, várhatóan jövő héten tárgyalja ismét a testület.

A reggel kilenc órakor kezdődő csütörtöki testületi ülésen Vigh László képviselő nem tudott részt venni, illetve több más képviselő nem tudott végig, délután kettő óráig maradni, amikor a szervezeti- és működési szabályzat szerint be kellett rekeszteni az ülést.

A testületi ülés első napirendi pontjaként megválasztották az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjait és póttagjait, akik esküt is tettek a képviselő-testület előtt. Ugyancsak az ülés elején választották meg a szavazatszámláló bizottságok tagjait és póttagjait.

A testület egyhangúan fogadta el a Gran Parkoló Kft. 2015-2017 évi parkolási bevételeinek és kiadásainak elszámolását.

A képviselők ezt követően a 2018. évi költségvetésről tárgyaltak, az ülésre benyújtott újabb, jelentős – közel egymilliárd forintnyi - módosítást jelentő változtatások miatt az erről szóló napirendi pontot Romanek Etelka polgármester hosszas vitát követően visszavonta. A módosításokkal kiegészített idei költségvetési rendeletet jövő héten tárgyalja újra a képviselő-testület.

A képviselők tárgyalták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által végzett utóellenőrzés során megállapítottakat. Az ÁSZ vizsgálata még a 2012-es évre vonatkozott, amellyel kapcsolatban 2014-ben hozta nyilvánosságra a jelentését. Az előző képviselő-testület erre egy intézkedési tervet hozott, ez utóbbi teljesülését ellenőrizte 2017-ben a Számvevőszék. Az utóellenőrzésről készült számvevőszéki jelentést idén január 5-én hozta nyilvánosságra az ÁSZ. A jelentésben megfogalmazottakat az önkormányzat megválaszolta, azokat az ÁSZ elnökének eljuttatta.

Romanek Etelka polgármester felkérte a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnökét, dr. Alberti Pétert és a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság alelnökét, Nyíri Attilát, hogy a jövő heti testületi ülésre készítsenek egy részletes állásfoglalást az ÁSZ jelentésről valamint az erre készült válaszról, és az ezzel kiegészülő napirendről jövő heti ülésen döntsön a testület.

A képviselők elfogadták a településrendezési eszközök valamint a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendeletek 2017. évi hatályosulásáról szóló tájékoztatókat valamint az Integrált Településfejlesztési Stratégia végrehajtásáról szóló beszámolót.

Pályázati támogatás a Bajcsy-Zsilinszky 22. számú ingatlanra

Mintegy 21,4 millió forintba kerül a Bajcsy-Zsilinszky 22. szám alatti műemlék jellegű épület legszükségesebb állagmegóvása, egy vasbeton födém beépítése. A beruházáshoz Esztergom pályázati forrást keresett: az Örökségvédelmi Kollégium felhívása lehetőséget biztosít veszélyeztetett műemlék veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására maximum 8 millió forintig. A testület döntése alapján Esztergom benyújtja a pályázatát, ezzel csökkentve az elodázhatatlan állagmegóvás költségeit.

Óvodákkal kapcsolatos döntések

A testület döntött a 2018/2019-es nevelési évre az óvodai jelentkezés időpontjáról. A gyermekeket ez szerint 2018. április 23-24-én, 8.00-12.00 és 13.00-16.00 között lehet beíratni. A gyermeket elsősorban abba az intézménybe kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik.

A képviselők elfogadták az Esztergom kertvárosi Óvoda intézmény átszervezésére és az óvoda alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot.

Nyugdíjba vonul Dr. Szűcs Judit Andrea doktornő

A testület elfogadta Dr. Szűcs Judit Andrea, az 1. számú felnőtt fogorvosi praxisra vonatkozó felmondását. A doktornő 2018. március 4-én betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, így a praxisát 10 hónapos felmondási idővel felmondja. A praxist 2018. november 30-ig látja el, ezt követően kell az önkormányzatnak az utódjáról gondoskodnia.

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések

A képviselők elfogadták, hogy a Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. az Imaház utca 2. szám alatti, a Zöld-Út Esztergom Kft. az Árok utca 44. szám alatti, a Strigonium Zrt. pedig a Rákóczi tér 5. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlant meghatározott időtartamig tovább használhassa. A testület több egyéb ingatlannal kapcsolatos döntést is hozott, többek között elővételi jogról, hiánypótlásokról földhivatali eljárásokról, valamint a Szalézi út 15. és Dobogókői út 33. szám alatti önkormányzati tulajdonban lévő lakások fűtés- és melegvíz díjainak számlakiállításáról a Strigonium Zr. által.

A pénteken folytatódó ülésen több képviselő sem tudott részt venni, Juhász István, Meszes Balázs, Sasvári Viktor, Stámusz Andrea, Sztojka Lajos, Tóth Tamás, Vigh László nem tudott részt venni. A megjelent képviselők a csütörtökön sürgőséggel napirendre vett, nyílt napirendekkel folytatták az ülést.

A megjelent képviselők és polgármesterasszony tervezett programjai miatt azonban mindössze egy napirendi pont megtárgyalásáig volt határozatképes a testület.

Hirdetési felületekkel, turisztikai kiadványokkal bővül a Zöld-Út Kft profilja

Szintén sürgősséggel került napirendre több, az önkormányzati tulajdonban lévő Zöld-Út Kft-vel kapcsolatos javaslat. A testület úgy döntött, hogy az elmúlt évben épített, megújított buszvárók oldalfalán kialakított hirdetési felületek hasznosításával, bérbeadásával a Zöld-Út Kft-t bízza meg. A megállapodás értelmében a hirdetési bevételeket – tíz százalékos jutalékot felszámítva – a Kft. átutalja az önkormányzatnak.

A testületi ülést jövő héten folyatják a képviselők.