h i r d e t é s

Már több mint 600 ezer magyar élhet Európában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már több mint 600 ezer magyar élhet Európában

2018. december 26. - 07:13

A Portfolio becslései szerint 2017 végén már több mint 610 ezer magyar élhetett Nyugat-Európában, vagyis folytatódott a nettó kivándorlás. 

Ráadásul továbbra is elsősorban a fiatalokat érinti, ami demográfiailag kiemelten hátrányos Magyarország számára. Ennek ellenére látunk pozitív jeleket, hiszen egyre többen térnek vissza azok közül, akik korábban elmentek. A nagy kérdés az lesz, hogy ezek a pozitív jelek folytatódnak-e a következő években. 

A legtöbb magyar a lap szerint továbbra is az Egyesült Királyságban él, bár a hivatalos statisztika mindössze 96 ezer honfitársunkat regisztrálta az országban. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy ősszel a budapesti brit nagykövetség is 250 ezres becslésről beszélt, majd kérdésükre megerősítették, hogy szerintük is sokkal reálisabb a Portfolio által közölt szám, hiszen nem kötelező regisztrálni az országban, így a hivatalos adat csak az ott élők egy részét fedi le.

A második legnagyobb célország továbbra is Németország, ahol 2017-ben 200 ezer fölé emelkedett a regisztrált magyarok száma, miközben az osztrák hatóságok több mint 77 ezres számot közöltek. Vagyis a három legnagyobb célországban több mint 500 ezer magyar élhet, ezek fedik le a teljes kivándorlószám jelentős részét. Utánuk jókora szakadék tátong, csak Hollandiában élnek még 10 ezernél többen, illetve Írországban megközelíti a szám ezt a lélektani határt.

Ugyan összességében a növekedés lassult, de 2016-hoz képest a legtöbb EU-tagállamban így is nőtt a magyarok száma. A legnagyobb bővülés érdekes módon Csehországban volt, ahol több mint 30 százalékos volt az ugrás egy év alatt, bár ez is alig négyezres számot jelentett. A nagy célországok közül Ausztriában 9,3 százalékos volt a növekedés, Németországban 7,6 százalékkal regisztráltak több magyart.

A korábbi években már megszokott volt, hogy elsősorban a fiatal, munkaképes korú és családot alapítani tervező korosztály vándorolt el Magyarországról, ebben nem történt komoly változás 2017-ben sem. Németországban még mindig a magyarok mintegy kétharmada férfi, az ottani több mint 200 ezres populáció átlagéletkora pedig 36,5 év volt, ami kismértékű emelkedést jelentett a 2016-os 36,3 évhez képest. Ráadásul tavaly is közel 1600 gyermek született Németországban magyar szülőktől, ez stagnálást mutatott az előző évhez képest, ez sem utal arra, hogy tömegesen indulnának haza.

A némethez hasonló folyamatok jellemzők a többi országra is: elsősorban a fiatalok vándorolnak el, és az átlagosnál nagyobb a foglalkoztatottságuk, nagyjából 80 százalékban dolgoznak is, hiszen elsősorban azok mennek el az országból, akik munkát akarnak vállalni.

Júniusban az OECD közölt összefoglaló adatokat a nemzetközi migrációs folyamatokról, a szervezet becslései szerint az egymilliót közelítheti azoknak a magyaroknak a száma, akik hosszabb-rövidebb időre külföldre távoztak. 

portfolio.hu