h i r d e t é s

Már korábban is panaszkodott a magyar milliárdos, hogy rászálltak, most tényleg kihallgatta a NAV

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már korábban is panaszkodott a magyar milliárdos, hogy rászálltak, most tényleg kihallgatta a NAV

2022. november 10. - 06:04

A Central Médiacsoport tulajdonosát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki, de a feljelentés hozzá nem, az egyik kormánylaphoz viszont eljutott. Varga Zoltán panasszal élt a gyanúsítás ellen is.

Varga Zoltán - Forrás: Hír TV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kihallgatta ma Varga Zoltán milliárdos üzletembert, a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoport tulajdonosát. A kihallgatás után nem sokkal a hír meg is jelent a Magyar Nemzet online felületén, a kormánylap a feljelentésből is több részletet közölt.

Varga ügyvédje a Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy

ügyfelem semmilyen bűncselekményt nem követett el, a vele közölt gyanúsítás hiányos és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul, emiatt a gyanúsítással szemben mindketten panasszal éltünk.

A kormánylap előre tudta, mi fog történni?

Papp Gábor, Varga ügyvédje ugyanakkor több körülményt is furcsállott:

  • a feljelentést sem ő, sem Varga nem kapta meg a kihallgatás során;
  • abból ugyanakkor részleteket közölt a kormánylap Magyar Nemzet, nem értik, hogy kerülhetett hozzájuk a feljelentés;
  • a lap a kihallgatás után pár perccel már közölte is, hogy Vargáék a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán voltak;
  • Papp szerint
ez azt jelenti, hogy a sajtó az ügy részleteivel már feltehetően azt megelőzően tisztában volt, hogy védencemmel szemben a gyanúsítást közölték és az sem ismert, hogy a sajtó honnan szerzett tudomást védencem kihallgatásának időpontjáról.

Kémszoftverrel megfigyelték

Varga Zoltán volt az egyike azoknak, akikről kiderült, hogy a kormány által beszerzett izraeli kémszoftverrel, a Pegasussal lehallgatták a telefonját.

Magyarországon nem érzem magam annyira biztonságban, ezért nem itthon gondolkodom befektetésekben

/Varga Zoltán/

A fenti idézetet Varga bő egy éve, tavaly októberben mondta el a Forbes Flow üzleti fesztivál színpadán, akkor beszélt arról is, hogy a Central Médiacsoport mostanra erkölcsi ügy is lett a számára, bárki akarná is rávenni, nem fogja eladni.

Újabb befektetéseit ugyanakkor már inkább külföldre fókuszálja, és a kockázatok miatt Magyarországon nem nagyon fektet be.

Már akkor arról beszélt, hogy cégeket akar építeni, ehelyett hetente van NAV-vizsgálat valamelyik érdekeltségénél és megfigyelik.

A Pegasus alkalmazása meglepte, a tény, hogy lehallgatják nem, azt mondta, több jel is utalt már erre korábban.

Komoly befektetési portfólió, média hangsúllyal

Varga Zoltán legismertebb érdekeltsége a Central Médiacsoport, amely a 24.hu mellett a Nők Lapját és a Story-t is kiadja sok más kiadvány mellett. A portfóliója médiahangsúlyos, de érdekelt argentin fapados légitársaságban, lengyel telkócégben is, van ugyanakkor befektetése ígéretes rákkutató társaságban is.

Nekünk a Centralt úgy kell működtetni, hogy mi vagyunk a magyar média függetlenségnek az egyik oszlopa, ezért a működőképességet minden áron fenn kell tartani, és itt az érdekeltek nem csak a tulajdonosok, hanem a dolgozók is.

Ezt mondta egy korábbi, a Forbes.hu-nak adott interjújában.

Varga elismert befektetési szakember volt, vagyona jelentős részét az adja, hogy a Wizz Air legnagyobb korai befektetője volt, a fapados légitársaság részvényeit pedig sikeresen vezették be a londoni tőzsdére.

A médiába akkor vágott bele, amikor megvásárolta a kivonuló finn Sanoma portfólióját, a csomagból a tévés üzletágat értékesítette, a többit azonban tovább fejlesztette. A Central ma a legnagyobb független, magyar kézben lévő médiacég.

A Forbes-listán jelenleg a 37. helyen szerepel 42,3 milliárdos becsült vagyonával. (Forbes)