h i r d e t é s

Már az idei őszi félévben is többször használtak erőszakot az iskolaőrök

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már az idei őszi félévben is többször használtak erőszakot az iskolaőrök

2021. szeptember 22. - 18:19

Bő három hét telt el a tanévből, és eddig tizenhat alkalommal intézkedtek az iskolaőrök. Egyébként nincs elég belőlük, csak az iskolák tizedének jut. Az erőszak viszont túlmutat az iskolákon; az oktatási jogok biztosa szerint nem még több biztonsági őrrel kell reagálni.

A kép illusztráció! - Forrás: Privátbankár/Facebook

A tanévkezdéstől szeptember 19-ig eddig tizenhat alkalommal intézkedtek az iskolaőrök, négy esetben testi erőszakot is alkalmazva – adta ki a rendőrség a Népszava kérésére az adatokat.

Volt már, akit gumibottal fenyítettek

Az adatok szerint a tavalyi tanévben összesen 335 esetben intézkedtek az iskolaőrök. Ezen belül testi kényszert 23 esetben, bilincset két alkalommal, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak.

 

Iskolaőr
Az államnak törvényi kötelessége megvédenie az iskolákban lévő diákok és dolgozók biztonságát. 2020 májusában döntött a kormány az iskolaőrség felállításáról. Egyfajta iskolai biztonsági őröknek szánták őket, akik betartatják a házirendet és ügyelnek a tanárok és diákok biztonságára. Lőfegyvert nem használhatnak, de bilincset, gumibotot vagy gázsprayt igen. Az állam elsőre csak "mintegy ötszáz" iskolának engedélyezte, hogy iskolaőrt igényeljen, tavaly szeptember elsején 423 helyen kezdtek iskolaőrök. A jelenlegi felső korlát kereken ötszáz iskola. Az iskolaőrök az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) alá tartoznak.

Szeptember 21-én 489 intézmény vett részt az iskolaőri programban, összesen pedig 495 iskolaőr volt állományban. Ez azt jelenti, hogy iskolaőrből kevesebb lett, miközben a kereslet növekedett. Márciusban ugyanis még 431 iskolában volt 521 aktív iskolaőr.

Az ORFK szerint a programba bekerülő legfeljebb ötszáz iskola helyeit megyei szinten osztják el. Így a legtöbb esetben csak akkor jelentkezhet új iskola iskolaőrért, ha egy másik iskolának már nem kell a pozíció.

A diákok-tanárok-rokonok-idegenek közül bármilyen párosításban elképzelhető az erőszak veszélye, de leggyakrabban a szülők miatt kell az iskolaőröknek intézkedniük. Például tavaly ősszel Nógrád megyében egy 54 éves, ittas férfi és élettársa elmentek gyerekük általános iskolájához, hogy beszéljenek az igazgatónővel, írta az Eduline.

Az iskolába nem mehettek a be a járvány miatt, de a férfi ezt nem akarta elfogadni, megfenyegette az iskolaőrt, hogy megöli, és neki is esett. Végül ketten tudták megállítani és kikísérni a férfit, akit végül felfüggesztett börtönre ítéltek.

Vagy például Zuglóban egy 58 éves, zavart nő kezdte el zaklatni a középiskolás diákokat tavaly ősszel. Ők az iskolaőrtől kértek segítséget, az iskolaőrre viszont már kalapáccsal támadt az asszony, írta a Police.hu.

Hosszú távon nem az iskolaőrnek kellene kezelnie az erőszakot

„Az erőszak olyan jelenség, amely túlmutat az iskolán, pusztán iskolai eszközökkel, a nevelési-oktatási intézmény keretei között nem lehet sikeresen küzdeni ellene” – írta tavalyi beszámolójában az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos. Sőt szerinte még más hatóságok bevonása sem biztos, hogy megfelelő módszer. Szerinte más, pedagógiával, ifjúságvédelemmel vagy konfliktuskezeléssel foglalkozó szakmai szervezettel érdemes együttműködni. (Szabad Európa)

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”