h i r d e t é s

Már a tinik is nyögik a 40-50 évesek egészségügyi bajait

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már a tinik is nyögik a 40-50 évesek egészségügyi bajait

2019. január 27. - 16:18

Annyira másképp élünk, mint pár évtizeddel ezelőtt, hogy szinte az összes huszonévesnek is fáj valamije. A probléma az, hogy ezekkel a fájdalmakkal egyáltalán nem foglalkozunk, mint ahogyan a saját testünkkel sem, pedig nagyon komoly és visszafordíthatatlan következményei lehetnek a nemtörődömségnek - derül ki az ATV Heti Napló című műsorának ripotjából.

Forrás: pxhere.com

Sokkoló adat: a fiatalok többsége csupán napi 2 órát tölt a telefonja nélkül, ami azt jelenti, hogyha a 8 órás alvásidőt leszámoljuk, akkor napi 14 órát a telefonjukkal a kezükben csetelnek, interneteznek stb.

Ez pedig azt jelenti, hogy naponta 14 órán keresztül, tehát hetente majdnem 100 órán át helytelenül tartják a nyakukat, ami olyan mértékben terheli meg a gerincet, hogyha ezen nem változtatnak, akkor idősebb korra visszafordíthatatlan torzulások keletkezhetnek - hívja fel a figyelmet az ATV Heti Napló riportja.

A reumatológushoz tömegével érkeznek a betegek, csakhogy sokszor már túl későn, mert az ízületi panaszokat egyáltalán nem vesszük komolyan. Közben pedig úgy enyhítjük a tüneteket, hogy folyamatosan fájdalomcsillapítókat szedünk és bele sem gondolunk, hogy mennyire ártalmasak ezek a vény nélkül kapható szerek. Barna István belgyógyász szerint pedig nem nagyon van az embernek nagyobb ellensége, mint a fájdalomcsillapítók.

A belgyógyász szerint ugyanis Magyarországon a fájdalomcsillapító 10-15 százalékban okoz végstádiumú veseelégtelenséget.

Ha pszichiáterként nézzük, akkor azt látjuk, hogy nagyon súlyos pszichés zavarokat okozhat, ha hematológusként, vérképző szervi betegségekkel foglalkozó, akkor a leggyakoribb vérképző szervi betegséget okozó elváltozás. Ha gasztroenterológusként, akkor a gyomorvérzés leggyakoribb oka

- mondta Barna István, aki szerint azért szedjük ilyen mennyiségben mégis ezeket a szereket, mert egyszerűbb, mint elmenni orvoshoz. Pedig nem történik semmi különös, ha az ember elmegy a reumatológushoz. Egy gyors kivizsgálás után, nagyon hamar fény derül a problémára.

Most már nem 30-40-50 évesen jönnek először az emberek derék- vagy nyakfájással, hanem tizen- és huszonéves korban - mondta Ubud Réka gyógytornász.

A vázrendszerünk ugyanis egyáltalán nem arra az életformára van kialakítva, amit élünk. Ezért, ha túlságosan sokáig csinálunk valamit rosszul - például nem mozgunk eleget, vagy túl sokáig lefelé nézünk folyamatosan a telefonunkra vagy laptopunkra - akkor azzal mi, saját magunk alakítjuk át a saját vázrendszerünket. Ebből adódóan pedig jönnek a fájdalmak. (napi.hu)