h i r d e t é s

Már a nyomozók foglalkoznak a MOL-vezér részvényeladásával

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már a nyomozók foglalkoznak a MOL-vezér részvényeladásával

2021. december 05. - 15:14

Éppen a benzinár-befagyasztó kormánydöntés – és a részvényárfolyam bezuhanása előtt – értékesített 75 ezer MOL-részvényt a cég vezérigazgatója. Az ellenzék bennfentes kereskedelemre vonatkozó gyanúját a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte, az ügy már a nyomozóknál van.

A kép illusztráció! - Forrás: Mol

Indít vizsgálatot, hogy megáll-e a bennfentes kereskedelem gyanúja Molnár József MOL-vezér ügyében, aki három nappal a kormány üzemanyagárakat maximáló döntését megelőzően 75 ezer darab MOL-részvényt adott el, mintegy 200 millió forint értékben? – kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt Varju László ellenzéki képviselő.

A DK politikusa írásbeli kérdésében a gyanút azzal indokolta: “nyilvánvaló, hogy a vezérigazgató tudhatott a készülő kormányrendeletről, sőt, az is lehetséges, hogy már a döntés előkészítésében is részt vett.”

Varju emlékeztetett, hogy a kormány ármaximáló döntése után a MOL részvényeinek árfolyama zuhanni kezdett, és így is lett: amikor november 8-án Molnár eladott a részvényekből, még 2750 forinton is kereskedtek vele, három nappal később, november 11-én pedig a mélypont 2428 forint volt. Az ellenzéki politikus számításai szerint

a MOL-vezér a jó időzítéssel “az ügyleten akár 18 millió forintot is kereshetett”.

Varju azt is kérdezte Polt Pétertől, hogy tervez-e nyomozást indítani annak megállapítására, hogy volt-e más is, aki nemcsak tudott a készülő kormányrendeletről, de “az információval visszaélve nyerészkedett is a MOL papírok előre látható gyengülésén”? (Varju a kérdésfeltevéssel lényegében ítéletet is hirdetett, azonban ezt tényként nem lehet elfogadni - a szerk.)

Válasza szerint Polt Péter legfőbb ügyész Varju kérdését feljelentésként értékelte és továbbította a Nemzeti Nyomozó Irodának. Onnan a feljelentés a BRFK gazdaságvédelmi nyomozóihoz került, akik november 30-án feljelentés-kiegészítést rendeltek el az ügyben. Vagyis – mint Polt válaszából kiderül – nyomozás egyelőre nem folyik az ügyben, hanem a nyomozók majd a feljelentés-kiegészítés értékelése után döntenek a nyomozás megindításáról vagy a feljelentés elutasításáról. (hvg.hu)