h i r d e t é s

Már 2069-ben űrszonda indulhat a szomszédos rendszerhez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már 2069-ben űrszonda indulhat a szomszédos rendszerhez

2017. december 21. - 09:28

Ha el is indul 2069-ben a misszió, mi már nem fogjuk látni az eredményeit.

Forrás: ESO/M. Kornmesser / 24.hu

A NASA szakértői azt vizsgálják, hogy elindulhat-e az első űreszköz 2069-ben a legközelebbi idegen rendszerhez. Ha létre is jön egy ilyen misszió, nem túl valószínű, hogy a mi generációnk látni fogja a küldetés eredményeit. - írja a 24.hu

New Scientist szerint a küldetéshez használt űreszköznek a fénysebesség 10 százalékával kell majd haladnia. A cél a megközelítőleg 4,2 fényévre fekvő Alfa Centauri csillagrendszer. Az Alfa Centauriba megérkező szondát egy helyi bolygó körül állítanák pályára.

Anthony Freeman, a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa és a koncepció bemutatója az IFLScience-nek azt mondta, a 2069-es év a NASA szakemberei számára hangzatos, ugyanis ez lesz az Apollo-11 holdra szállásának századik évfordulója.

A tervezett sebességgel a szerkezetnek legalább 100 évig tartana az utazás.

Mivel a misszióhoz szükséges technológia jelentős része jelenleg nem érhető el, a küldetés egyelőre inkább csak koncepció.

A terv megvalósítása azonban óriási eredmény lenne. A szondának köszönhetően közelről is megvizsgálhatnánk néhány exobolygót, és akár az idegen élet nyomait is meglelhetnénk.

Freeman kiemelte, a hivatalos jóváhagyási folyamat megindulása előtt még sokat kell fejlődnünk.

Bármely csillagközi misszió fő kihívása az, hogy elérjük a fénysebesség töredékét olyan meghajtó technológiákkal, melyek megvalósíthatóak a jelenlegi tervezés mellett

– mondta a szakértő.

Nem a NASA az első, amely hasonló küldetést tervez az Alfa Centaurihoz. A Jurij Milner által támogatott Breakthrough Initiatives program hasonló koncepcióval állt elő tavaly áprilisban.

Hogy a NASA-féle misszió célja pontosan mely égitest is lenne, még nem tudni. Az Alfa Centauriban egyelőre egy exobolygót ismerünk, a Proxima b-t, igaz, ez ígéretesek tűnik. Egy új kutatás szerint ugyanakkor újabb objektumok várhatnak ránk a rendszerben.

Nem az Alfa Centauri lehetne az egyetlen célpont. Ha a jövőben újabb közeli rendszereket azonosítanának, további küldetéseket dolgozhatnának ki.