h i r d e t é s

Majdnem leszakadt a plafon Pintér meghallgatásán

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Majdnem leszakadt a plafon Pintér meghallgatásán

2018. május 14. - 19:31

Rátolta a politikusokra a Naffa-botrány felelősségét a belügyminiszter. - írja a nepszava.hu.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

Miniszterjelölti meghallgatásán kis híján "politikai stand up-ot" nyomott Pintér Sándor. Az újrázni készülő belügyminiszter majdhogynem sikersztorinak értékelte a Pharaon-ügy feltárását, szerinte Magyarország élen jár a korrupció felszámolásában, a terrorelhárítás által kockázatosnak minősített Zaid Naffától pedig nem kell félni.

Humoránál volt Pintér Sándor, a mindenkori Orbán-kormányzatok állandó és újabb ciklusa elé néző belügyminisztere: a kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán többször is teátrálisan elnézést kért, ha valaki úgy érezné, hogy viccelődik, de a jelek szerint mégiscsak direkt tréfálkozott - ezzel a kommunikációs technikával igyekezett az ellenzéki kérdések egy részét bagatellizálni.

Például a Pharaon-botránnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: „nincs nagy titok az ügyben”. Ráadásul szerinte a szaúdi milliárdos szabadon jöhetett-mehetett Európában, míg a magyar hatóságok akcióba nem lendültek - „megtalálása” a hazai elhárítók érdeme volt. Ezen a ponton több ellenzéki képviselő hangosan felnevetett. Nem csoda: Gaith Pharaon 2014-ben úgy jutott be Magyarországra, hogy a biztonsági szervek még a teljes nevét sem tudták (pontosabban rosszul tudták), legalábbis ezzel magyarázták, hogy miért nem jöttek rá előbb, miszerint Pharaont azonos azzal a nemzetközi szélhámossal, akit az FBI és az Interpol 1991 óta körözött. Az amerikaiak által pénzmosással és terrorista kapcsolatokkal is meggyanúsított Pharaon itt később bejutott a magyar miniszterelnök legszűkebb környezetébe - hogy kapcsolatuk hova fejlődött volna, arról csak találgatni lehet, mivel a szaúdi milliárdos tavaly elhunyt.

Az ellenzéki képviselők rákérdeztek arra is, hogy mit keresett Zaid Naffa tiszteletbeli jordán konzul a Parlament alakuló ülésén, dacára, hogy Naffa még 2016-ban megbukott a Terrorelhárítási Központ (TEK) átvilágításán. „Én nem ijedek meg Naffától” - viccelődött Pintér Sándor. Igaz, ez ügyben Pintér eltolta a felelősséget a belügytől mondván: a jogszabály lehetőséget ad arra a döntéshozóknak, hogy  felülbírálják - természetesen a politikai felelősséget vállalva - a TEK vagy más nemzetbiztonsági szerv minősítését egy személy kapcsán.

Az ellenzéki honatyák közül többen firtatták, hogy a Parlament előtt lévő „Stop Soros” törvényjavaslat alapján hogyan akarná a BM ellenőrizni a civil szervezeteket?

A civil szervezetek valamennyi tagjának átvilágítása megerőltető feladat lenne, hiszen 65 ezer civil szerveződés van

 - ütötte el a kérdés élét Pintér Sándor, mintha nem tudná, hogy az ellenzék pontosan miféle civilekről beszél. A Stop Soros szerint ugyanis a belügyminiszter hatásköre lesz majd, hogy megállapítsa, hogy mely civil szervezetek vesznek részt az „illegális bevándorlás megszervezésében". A belügyminiszter úgy fogalmazott: később derül ki, hogy pontosan milyen elvek alapján állapítják ezt meg, ám erről a miniszter be fog számolni a nemzetbiztonsági bizottságnak.

„A Belügyminisztérium nem alapított kamupártot” reagált arra az ellenzéki felvetésre, hogy mit kíván a belügy tenni a választások előtt elszaporodott kamupártok ügyében. Ugyanakkor szerinte ha kapnak értékelhető bejelentést ilyen bűncselekményről úgy a szervek megteszik ami a kötelességük. Hasonló srófra járt az a érvelése, amikor a belügyminiszter a korrupcióról értekezett. Szerinte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) korrupcióellenes tevékenysége rendkívül hatékony, így az itt kialakított korrupcióellenes jogszabályokról a környező országokból és élénken érdeklődnek.

„Milyen érzés az, hogy az orra előtt lopnak el uniós milliárdokat?” – kérdezte meg Harangozó Tamás szocialist képviselő a belügyminisztert. Pintér szerint ez „sajtóízű felvetés”. „Mondjanak egy nevet, egy számot és egy konkrét cselekményt” és Papp Károly rendőrfőkapitány lefolytatja a megfelelő vizsgálatot.

Egyedül a most kirobban vízumbotrány kapcsán fogalmazott óvatosabban Pintér Sándor. Mint ismeretes, immáron az amerikai belbiztonság is felfigyelt arra, hogy nyakló nélkül szerezni bűnözők magyar útlevelet és ezzel utána vízummentesen belépnek az USA területére. A közelmúltig mintegy 700 csalással megszerzett útlevélről tudnak az amerikaiak - még 30 illetéktelen behatolót próbálnak elcsípni az ottani biztonsági szervek.

Pintér Sándor szerint itt sincs sok látnivaló, így a magyar vízummentességet kétévente felülvizsgálja az amerikai fél és ez a rutinvizsgálat zajlik most is. Ugyanakkor elismerte, hogy vannak visszaélések a magyar útlevelekkel. A magyar fél mondott erről számokat és az amerikai fél is és ezek a számok nem találkoztak – fogalmazott patikamérlegen kimért hivatalossággal a belügyér, aki egyben reményét fejezte ki, hogy Magyarország megtarthatja a vízummentességét.

Egyekben Pintér Sándor leszögezte, hogy tervei szerint a belügy szervezeti struktúrája nem változik.

Célunk változatlan: a kultúránk a nemzeti szuverenitásunk megvédése

 - mondta fel a Fidesz politikai programját a belügyminiszter. A minisztériumon belül az egyik nagy feladatnak az önkormányzati területen az állam befolyásának a csökkentését és az önkormányzatiság kiterjesztését nevezte meg a belügyminiszter, hozzátéve, hogy az önkormányzati eladósodást gátolni kell, a hitelfelvételi korlátot tartani szükséges. Emellett szeretnék az informatikai rendszereket tovább fejleszteni, így az okosváros (Smart City) projekt után az okostelepüléseket is meg akarják alkotni. Az önkormányzati feladatkörben kiemelkedően sokat beszélt a miniszter a közfoglalkozás fenntartásáról.

Munkaalapú társadalmat szeretnénk megteremteni, teljes foglalkoztatást mihamarabb elérni.

A titkosszolgálatok állítólagos átalakításáról szóló híreszteléseket Pintér Sándor nem akarta kommentálni. Ugyanakkor ellenzékből elhangzott, hogy az új kormányzati struktúrában Orbán Viktor immáron akár a miniszterek feje felett is kinevezhet új munkatársakat, illetve közvetlenül irányíthat hivatalokat, szerveket. Pintér szerint viszont senki se gondolja azt, hogy Orbán Viktor akarná irányítani mondjuk a rendőrséget, van neki már így is éppen elég bokros teendője.

A meghallgatás mélypontja Németh Zsolt bizottsági tagnak volt köszönhető, aki az orbáni, kézivezérelt politikai irányítás „vádját” úgy próbálta hárítani, hogy ráförmedt az ott lévő két szocialista jelöltre, mondván: az MSZMP- nek sokkal közvetlenebb tapasztalatai voltak a politikai irányításról. Erre Molnár Zsolt volt nemzetbizottsági tag csak annyit reagált, hogy „az egy másik párt volt”, továbbá ő tizenéves volt akkor. (Nem mellesleg a másik szocialista jelölt Harangozó Tamás is 1979-ben született.)

nepszava.hu