h i r d e t é s

Magyarország is beszáll az áramszedős autópálya projektbe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyarország is beszáll az áramszedős autópálya projektbe

2019. szeptember 30. - 10:24

Magyarország bekapcsolódik a németországi Baden-Württembergben az autópályák villamosításával kapcsolatban folytatott projektbe, de azt még pontosan nem tudni, hogyan. - írja a totalcar.hu.

A világ első elektromos autópályája Svédország Gävle városnak közelében vezették be 2016 nyarán. A svéd OEM Scania és a német Siemens együttműödésének eredmémye. Forrás: origo.hu

Az úgynevezett e-Highway - villamosított autópálya - kísérleti projektben autópályák felett felsővezetéket építenek ki, amelyek révén áramszedővel felszerelt hibrid teherautók menet közben tölthetik fel akkumulátoraikat. Az első ilyen szakaszt májusban adták át Hessen tartományban (Svédországban és az USA-ban már korábban is volt ilyen). Az öt kilométeres kísérleti szakasz (eHighway) az A5-ös autópályán, Frankfurt és Darmstadt között épült ki, ahol naponta 130 ezer jármű halad át, 10 százalékban teherautók. Az áramszedővel rendelkező hibrid teherautók a jobboldali sávban, mindkét irányban tölthetik akkumulátoraikat.

Az MTI közleménye szerint Budapest elsősorban a innováció és a kutatás területén vizsgálja az együttműködés lehetőségei, így egyelőre nem valószínű, hogy az M3-as kivezetője teli lesz felsővezetékkel. Ezek mellett intenzíven tárgyaltak energetikai ügyekről is, például az elektromos árammal előállított hidrogén mint úgynevezett köztes energiahordozó hasznosításáról, ami a magyar nemzeti energia stratégiában is helyet kap majd.

A hesseni projektre a német szövetségi környezetvédelmi minisztérium 14,5 millió eurót szánt, amiben benne van a vezetékek és a szükséges oszlopok költsége, és további 15 millió eurót szán adatgyűjtésre és -elemzésre, amely a fő célja a 2022-ig tartó projektnek.

totalcar.hu