h i r d e t é s

Magyar polgárőrség: hatvanezren dolgoznak fizetés nélkül

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar polgárőrség: hatvanezren dolgoznak fizetés nélkül

2017. szeptember 06. - 18:51

Az elnök szerint úgy sikerült növelni a polgárőrök számát, hogy nem folytattak semmilyen toborzást vagy kampányt. - írja a penzcentrum.hu.

Forrás: delmagyar.hu

Folyamatosan nő a polgárőrök száma az országban; csak tavaly ötezren jelentkeztek - mondta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.

Tulajdonképpen nagyon sok az úgynevezett rendpárti ember, akik valamilyen közösséghez szeretnének tartozni (...), és ezt a közösséget a polgárőr egyesületekben megtalálják

- tette hozzá.

A kormány stratégiai partnernek tekinti az Országos Polgárőr Szövetséget (OPSZ), amelynek több mint hatvanezer tagja önkéntesen, szabadidejében vigyázza a falvakban, városokban élők biztonságát

- mondta a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.

Nyitrai Zsolt a - Túrós Andrással, a szövetség elnökével közösen tartott - sajtótájékoztatón bejelentette, a kormány még ebben az évben stratégiai megállapodást köt a több mint huszonöt éves civil szervezettel.

penzcentrum.hu