h i r d e t é s

Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapott az Auchan munkatársa

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapott az Auchan munkatársa

2020. november 07. - 06:33

A Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kapta meg Oroszi László, az Auchan kiszállítási munkatársa.

Oroszi László, az Auchan kiszállítási munkatársa

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhat éve hirdette meg az Európai Kereskedelem Napját, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a kereskedelmi szektor jelentőségére a hazai gazdasági életben. Mint minden évben, idén is ebből az alkalomból adták át a szakma két legrangosabb kitüntetését, a Klauzál Gábor-díjat és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjat.

Az Auchannál a pandémia okozta rendkívüli helyzet felgyorsította az online kereskedelem jelentős invesztícióval járó bővítését és fejlesztését, ami a nyáron országosan elérhetővé vált. Éppen ezért nem véletlen, hogy az Auchan jelöltje az online területről érkezett, hiszen ennek az értékesítési csatornának nagyon felértékelődött a szerepe a járvány miatt.

Oroszi László az Auchan online kereskedelmének meghatározó szereplője, az indulás óta ezen a területen dolgozik. Fő feladata a rendelések házhozszállítása, ezért a vásárlók számára ő az Auchan egyik "nagykövete".