h i r d e t é s

Magomed Daszajev: Van barátunk a parlamentben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Magomed Daszajev: Van barátunk a parlamentben

2017. április 22. - 10:04

A Komáromy Gergőt bocsánatkérésre bíró csecsen egy rádióinterjúban nyilatkozott így - írja az Index.

Forrás: Magyar Nemzet

Magyar politikai kapcsolatokkal rendelkezhet Magomed Daszajev, a szovjet emlékművet megdobáló Komáromy Gergőt némileg aggasztó körülmények között bocsánatkérésre felszólító csecsen - írja a Magyar Nemzet. A lap utánanézett a csecsen vállalkozó hátterének, kiderült, hogy családi cégében társtulajdonos egy kormányzati pályázatokon korábban sikerrel szereplő ügyvéd, és hogy egy tavalyi rádióinterjúban parlamenti barátról beszélt.

Daszajev Linkedin-oldalának tanúsága szerint a svájci Winterthuri Egyetemen végzett, ahol a nemzetközi egyezmények és emberi jogok védelmének témáival foglalkozott. Élt Svédországban és Norvégiában is, de végül Magyarországon telepedett le a dublini egyezmény miatt, itt lépte át ugyanis először az unió határát 2004-ben. 

Magomed Daszajev több kereskedelmi céget is vitt már Magyarországon, az Intertrade Hungary nevű kft. felszámolás alatt áll, az Interwine Hungary viszont működik, többek között orosz vodkát importál és forgalmaz. A vállalkozás tulajdonosa Gyetvai Anikó, a csecsen férfi felesége, valamint egy bizonyos Kőhegyi Tamás, ügyvéd, akinek másik cége a Kortárs Média Kft.

A Kortárs Média a Népszabadság információi 2014-ben szerint meghívásos pályázaton 23,6 millió forintos megbízást kapott az L. Simon László akkori miniszterelnökségi államtitkár alá tartozó Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) pályázatán. A cégben Berente Attila is részesedik, az ő másik cége, az HSC Communications Kft. 23,7 millió forintot nyert el az L. Simon-féle meghívásos pályázaton. 

Az L. Simon-közeli kishalaknál egy fokkal érdekesebb, hogy Daszajev egy 2016-ben készült Lánchíd rádiós interjúban politikai kapcsolatokra utalt, pontosabban azt mondta 11:23-nál: 

van barátunk a Parlamentben.

A Magyar Nemzet kérdésére nem kívánta meg mondani a parlamenti barát nevét, de azt elmondta, hogy az illető egy idős férfi, tavaly óta pedig "már nem ott dolgozik", hanem Németországban működtet bárokat. 

Magomed ügyét a Nemzetbiztonsági Bizottság is napirendjére tűzte, jövő szerdán tárgyalnak róla.

index.hu