h i r d e t é s

Ma szükség lehet az esernyőre

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ma szükség lehet az esernyőre

2020. október 29. - 05:30

Reggelre ismét több helyen képződhet köd és rétegfelhőzet, csütörtök napközben pedig egy hidegfront hoz többfelé esőt, záport.

Az időjárás változékony jellege pedig a következő napokban is megmarad.

Északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt keleten helyenként szakadozottabb lehet a felhőtakaró. A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, addig legfeljebb szitálás fordulhat elő. Késő délutántól északnyugat felől megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.

met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.