h i r d e t é s

Ma sem lesz tél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ma sem lesz tél

2023. január 06. - 04:54

A folytatásban is marad az enyhe idő, a csütörtökön átvonuló hidegfrontot követően azonban megnyugszik időjárásunk, így a hétvégén az északi megyékben inkább felhősebb, míg délen naposabb idő valószínű.

CIVILHETES olvasói fotó

Az ország nagy részén többórás napsütésben lesz részünk, inkább csak átmeneti jelleggel növekedhet meg jobban a felhőzet. A legtöbb helyen nem várható csapadék, de napközben néhol szemerkélő eső nem zárható ki, estefelé pedig északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. A néhol még élénk északi, északkeleti szél egyre nagyobb területen délire, délnyugatira fordul, és mérséklődik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol egy-két fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Szombat hajnalra, reggelre főként a Dunántúlon és északon többfelé pára, sűrű köd képződhet. Eleinte néhol északkeleten eshet kevés csapadék, napközben a legtöbb helyen hosszabb időre kisüthet a nap, de előfordulhatnak tartósan párás, ködös körzetek. A gyenge, mérsékelt szélben kora délután 5-12 fokra van kilátás.



Vasárnap eleinte többfelé lesz párás, ködös a levegő, majd napközben a déli országrészben számíthatunk több napsütésre, az északi tájakon elszórtan kisebb eső, egy-egy zápor előfordulhat. Többfelé feltámadhat a délies szél. Délután 4 és 14 fok között alakulhatnak a maximumok, a melegebbet délnyugaton mérhetjük.

Orvosmeteorológia

Pénteken a reggeli óráktól egyre inkább melegfronti hatás érvényesül.

Fokozódhatnak a gyulladásos panaszok, fáradékonyabbak, tompábbak lehetünk, csökkenhet a koncentrálóképesség.

Jellemző lehet a puffadás, migrén, illetve a keringési panaszok sem mérséklődnek számottevően, de a csütörtökihöz képest enyhébben jelentkezhetnek.

A naposabb délelőtti órák jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.

Réteges öltözet viselése ajánlott.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.