h i r d e t é s

Lemondott a fővárosi állatkert megvádolt operatív igazgatója

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemondott a fővárosi állatkert megvádolt operatív igazgatója

2023. március 28. - 19:13

Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója. - Forrás: MTI/Kovács Attila

Azt írták: a Fővárosi Önkormányzat "a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek" az igazgató ellen, aki többszöri felszólítás ellenére sem cáfolta ezt, illetve nem kért helyreigazítást. A főpolgármester ezért megtette a szükséges lépéseket, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szabó Rolandot visszahívja. Az igazgató kedden benyújtotta a lemondását.

"A főváros mindent megtesz intézményei jogszerű és átlátható működése érdekében, így a Fővárosi Állat- és Növénykert esetében is" - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A Magyar Nemzet március 24-én azt írta, hogy az Egri Járási Ügyészség március 10-én csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a fővárosi állatkert igazgatója ellen.

Szabó Roland 2019 novemberében lett az állatkert operatív igazgatója, majd Persányi Miklós főigazgató 2020. februári lemondása után megbízott főigazgató, és pályázott a főigazgatói posztra, ám 2020 végén pályázatát visszavonta és főigazgató-helyettesként dolgozott tovább. (MTI)