h i r d e t é s

„Lelepleződött Orbán és a Fidesz hazugsága”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

„Lelepleződött Orbán és a Fidesz hazugsága”

2018. szeptember 27. - 14:13

Még sincs Soros-terv? A kormány leleplezte magát! - írja a sztarklikk.hu.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

A parlament Igazságügyi bizottságának kormánypárti képviselői leszavazták azt a javaslatomat, amely szorgalmazta, hogy ne lehessen miniszterelnök az, aki valaha Soros-öszöntdíjas volt. 
Ez teljesen érthetetlen, hiszen Orbán Viktor és kormánya mást se hangoztatnak évek óta, mint, hogy hazánk szuverenitását külső hatalmak veszélyeztetik. Ebbe a körbe tartozik szerintük a közel 90 éves Soros György is.

Épp ezért javasoltam, hogy a törvényhozás ne végezzen félmunkát, mutassuk meg a nemzet egységét, és állítsunk meg ne csak minden olyan szervezetet, hanem magánszemélyt is, akire Soros valaha befolyással lehetett és/vagy valamilyen módon finanszírozott.

Ebben a tekintetben kiemelt jelentősége van a magyar kormányfő személyének, akinek külső befolyásoktól - bizonyítható módon - mentesen, feddhetetlennek kell lennie. Természetesen nagyon sajnálom, hogy Orbán Viktor pont beleesik ebbe a körbe, de hát a haza biztonsága az első!

Ehhez képest döbbenetes, hogy a kormánypárti képviselők csak hebegtek-habogtak a javaslatomra, és azzal vádoltak, hogy én ezt nem is gondolom komolyan!

Én eddig azt gondoltam, hogy a Fidesz-KDNP-nek Magyarország biztonsága az első, és ha már milliárdokat költöttek Soros-plakátokra, akkor valóban meg akarják tőle védeni az országot. 
De nem! Akkor hogy is van ez, miniszterelnök úr és kormánypárti képviselők? Még sincs Soros-terv?

Komolyan élvezet volt látni a zavart a fideszes képviselők arcán a bizottsági ülésen. Egyedül Orbán volt ügyvédje, Bajkai István szólt hozzá annyit, hogy túl rövid a javaslat, ezért nem megalapozott.

Na, akkor erről ennyit. Osszátok meg, hogy mindenkihez eljusson: lelepleződött Orbán és a Fidesz hazugsága!

sztarklikk.hu