h i r d e t é s

Lekerült a füstről a boldogi húsvéti sonka

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lekerült a füstről a boldogi húsvéti sonka

2017. április 16. - 07:42

Heves megyében a hagyományokat ápoló Boldog település, immár nem csak a népviseletéről nevezetes, hanem a több évtizede itt készülő húsvéti parasztsonkájáról is.

Fotó: H. Szabó Sándor

A Varga és Társa 2000 Húsfeldolgozó Kft.-nél ilyentájt nagyüzem van. Varga Ferencné, a cég helyettes vezetőjének elmondása szerint korszerű húsipari feldolgozó gépeken, de javarészt manufakturális jelleggel készülnek a minőségi, házias termékek.

Az ünnepekre való felkészülés már több mint egy hónapja elkezdődött, a paraszt és kötözött sonkáknak való húsok előkészítésével. Sózás, majd pácolás után, a füstölő következett, mely folyamat hat hetes ideje alatt nyeri el a hús azt az állagát, melyet sonkának nevezünk.

A boldogiak elsődleges célja ilyenkor, hogy helyben, illetve Hatvan és körzetében segítsék-színesítsék az ünnepi ellátást. 

Természetesen emellett füstölt csülköket, kolbászokat, kocsonya és tőkehúsokat is szállítanak a kereskedelmi egységekbe. Az elmúlt évek során még a hurkára és sütőkolbászra is igény mutatkozik húsvétkor. A kis üzemnek nem kell tartania, hogy a raktáron maradnak termékei. A multi cégek áraival ugyan nem tudnak versenyezni, de egyre nagyobb igény mutatkozik a minőségi, megbízható helyről származó, húsipari gyártmányok iránt. Ez biztosította eddig is a fennmaradását az üzemnek.

 

H. Szabó Sándor