h i r d e t é s

Lekapcsoltak egy megvesztegethető helyettes államtitkárt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lekapcsoltak egy megvesztegethető helyettes államtitkárt

2021. június 29. - 16:03

Az ügyészség két rendbeli, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a volt politikust.

Nagy János, az Agrárminisztérium egykori földügyekért felelős helyettes államtitkára - Forrás: hang.hu

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy volt helyettes államtitkár ellen – írja az ügyészség.

A közleményben nem nevezték meg, de minden bizonnyal Nagy Jánosról van szó, az Agrárminisztérium egykori földügyekért felelős helyettes államtitkáráról. Az ügyészség két rendbeli – egy esetben társtettesként megvalósított – az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a volt politikus.

A vádirat lényege szerint 2020 nyarán egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és a helyettes államtitkár abban állapodtak meg, hogy a politikus segítséget nyújt a vállalkozónak. Az ügyészség álláspontja szerint Nagy János azt vállalta, hogy kapcsolatainak felhasználásával a cégcsoport által már üzemeltetett és egy tervezett mezőgazdasági vállalkozást a szükséges állami földterületek használati, illetőleg tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében támogatja.

A vezető beosztású hivatalos személy mindezért – kérésének megfelelően – az újonnan létrehozott cég 5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg.

Ezen túlmenően a helyettes államtitkár és egy közvetlen irányítása alá tartozó osztályvezető előzetesen abban állapodtak meg, hogy egy gazdasági társaság bevonásával – tanulmány elkészítésére irányuló pályázat kiírása révén – jogtalan előnyre tesznek szert. A megállapodás alapján valódi verseny nélkül, a helyettes államtitkár által előre meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető készítette volna el a tanulmányt, amelyet később jóvá is hagyott volna. A megbeszéltek szerint a vállalkozónak kifizetendő tízmilliós összeget hármuk között osztották volna fel. A szerződéskötésre végül a keretösszeg hiányára való hivatkozással nem került sor, a kiírt pályázatot visszavonták.

A volt helyettes államtitkár 2020. december 1. óta a lakás elhagyását engedélyhez kötött bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt. A kényszerintézkedést a bíróság – a védői indítványnak helyt adva – megszüntette, a végzés ellen az ügyészség fellebbezett.

A volt osztályvezető és a két vállalkozó szabadlábon védekeznek. (nepszava.hu)