h i r d e t é s

Legkevesebb 5 milliárd forintba került a kormány Kínába vezető légihídjának fenntartása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Legkevesebb 5 milliárd forintba került a kormány Kínába vezető légihídjának fenntartása

2020. július 04. - 08:50

A Wizz Air járatonként 72 millió forintért hozta haza a védőfelszereléseket Kínából.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu / MTI

Legalább ötmilliárdba került a kormány Kínába vezető légi hídja, írja a Népszava a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kikért adatokra hivatkozva. A lap szerint ugyanis járatonként 72 millió forintba is kerülhetett, hogy a Wizz Air egészségügyi eszközöket szállított Magyarországra.

A Népszava közérdekű adatigénylés nyomán megtudta:

Tavasszal mintegy 4,713 milliárd forintot fizetett a kormány a Wizz Air-nek 65 olyan járat után, amely egészségügyi eszközöket és védőfelszerelést hozott haza.

Ez még távolról sem a végösszeg, hiszen a Wizz Air legalább száz alkalommal szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Kína és Magyarország között, noha korábbi közlések szerint ez a szám nagyobb is lehetett. Azt nem közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium KKM), hogy mennyit fizettek ki végül a Wizz Air-nek összesen, de a lap számításai szerint a járatok átlagos költségét alapul véve 7,2 milliárd forint is lehetett a végösszeg.

A szállítmányokkal kapcsolatban a Wizz Airt is megkereste a lap, ám a légitársaság üzleti titokra hivatkozva nem közölhetett részleteket. Azt ugyanakkor a társaság már korábban közölte, hogy az Orbán-kormány kereste meg a céget a légi híd kialakításának lehetőségével. A KKM arra nem válaszolt, hogy miért a személyszállító gépekkel rendelkező Wizz Airt keresték meg, így azt sem tudni, miért nem teherszállításra specializálódott logisztikai cégeket bíztak meg a feladattal.

Az is biztos, hogy a légitársaságot is súlyosan érintette a járványhelyzet, így noha a Népszava szerint pedig a szállítmányokért fizetett 5-7 milliárdos összeg a korábbi évekhez képest nem számít jelentős összegnek a cég számára, a leállással érintett légitársaság forgalma március végén 34 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbiakhoz képest, és kapacitásainak csak három százalékát tudta használni, főként a kormányzati megrendelések teljesítésére.

Az eszközbeszerzéses szállítások mellett egyébként a kormány több esetben a Wizz Airt bízta meg a magyar állampolgárok külföldről történt hazaszállításával is a járvány idején. (index.hu)