h i r d e t é s

Ledobta a marsi sivatagba a Perseverance az Ingenuity helikoptert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ledobta a marsi sivatagba a Perseverance az Ingenuity helikoptert

2021. április 06. - 06:52

Az apró drónhelikopternek első körben túl kell élnie a vörös bolygón uralkodó zord időjárási körülményeket.

Forrás: NASA

NASA JPL legutóbbi Twitter-bejegyzésében bejelentette, hogy az Ineguinity sikeresen landolt a Mars felszínén szombat éjjel. Az esemény komoly jelentőséggel bír, hiszen több mint egy hétig tartó készülődés és egyéb procedúrák után tudták biztonságosan a 470 millió kilométerre lévő bolygóra bocsátani a szerkezetet.

Az Ingenuity-nek első feladata az lesz, hogy túlélje a hideg marsi éjszakákat. Mielőtt ledobta volna a földre a Perseverance rovere, addig a marsjáróból kapta az energiát, mint ahogyan a megfelelő hőmérsékletet is a NASA egysége biztosította a drón számára.

Most, hogy már nincs összeköttetésben Percy-vel, saját magára van hagyva, így mindenféle segítség nélkül kell átvészelnie a -90 Celsius-fokos extrém hidegeket.

A NASA mérnökei természetesen gondoltak erre is, mivel az Ingenuity-t saját napelemekkel ruházták fel, melyek nemcsak energiával, hanem hővel is ellátja a szerkezetet.

Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, akkor az Ingenuity-vel elvégezhetik a szükséges hőmérsékleti és akkumulátorral kapcsolatos teszteket az elkövetkező napokban, továbbá végrehajthatják vele az első rövidebb repülési manővereket is.

A Twitter-poszt alapján az első éles bevetésre április 11-én számíthatunk, és ha addigra sikerül maradéktalanul teljesítenie az Ingenuity-nek az ellenőrzéseket, akkor a NASA minihelikoptere lehet az első, Földről irányított kütyü, ami egy másik bolygó felületét pásztázhatja végig. (liner.hu)