h i r d e t é s

Lecsapott a vihar Budapestre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lecsapott a vihar Budapestre

2020. július 02. - 17:53

25 fővárosi helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, két emberre rádőlt egy fa

CIVILHETES olvasói fotó

A csütörtök délutáni vihar miatt 25 helyszínen kellett beavatkozniuk Budapesten a tűzoltóknak - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

A videót olvasónk küldte.

Kisdi Máté elmondta, a zivatarral, olykor felhőszakadással és erős széllel járó időjárás Budapest déli részén, leginkább a XXIII. kerületben okozott gondot, de a IX. és a XIX. kerületből is érkeznek bejelentések károkról.
A szél fákat és villanyoszlopokat döntött ki, az áramszolgáltató szakembereinek segítségére is szükség volt.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a Pest megyei Dunaharasztiban házak pincéjét öntötte el az esővíz, a Némedi út és a Dózsa György út találkozásánál pedig az aluljárót elárasztotta a víz, a forgalom ott már torlódik.

Rádőlt két emberre egy fa Budapesten

Rádőlt két emberre egy fa csütörtök délután a főváros I. kerületében lévő Sikló utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete az MTI-vel.

A BRFK szerint egy 46 éves nőre és egy 14 éves lányra dőlt rá a fa.
A sérülteket a Szent János Kórházba vitték a mentők - tették hozzá.