h i r d e t é s

Lázár megint igazat beszélt: Bécs ötször veszélyesebb mint Budapest

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár megint igazat beszélt: Bécs ötször veszélyesebb mint Budapest

2018. március 09. - 15:41

A Magyar Idők eltrettentő statisztikákkal igazolja a kancelláriaminiszter bécsi filmballadáját. - írja a 168ora.hu.

A Magyar Idők hirtelen két cikkben is ráerősített Lázár János világhírű bécsi filmballadájának megállapításaira. Az egyik írásmű arról szól, hogy azért sem jó egy városnak a migráció, mert a turistákat elrettenti a menekültek látványa.

Az Orbán Ráhel hazaszeretból adott tanácsait ellenszolgáltatás nélkül igénybe vevő Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a lapnak adott interjújában elmondta, hogy 2015-ben a nyár végi magyarországi menekülthelyzet egyértelműen éreztette hatását a turizmusban, az októberben országos szinten mért 2,8 százalékos visszaesést pedig egyértelműen az okozta, hogy a világot bejárták a Keleti pályaudvar előtt táborozó migránsokról készült képek, a nyugat-európai vendégek egy része pedig úgy döntött, hogy hogy nem utazik ide.

Guller megállapításaival csak az a baj, hogy a hivatkozott időszak egyrészt éppen a szezon vége volt, emellett a KSH összefoglalója szerint 2015-ben is kiugróan nőtt a hazai turizmus teljesítménye: a szálláshelyek 210 ezer szobát és 669 ezer férőhelyet biztosítottak a vendégek számára,

10,4 millió külföldi és belföldi vendég 7,9 százalékkal több éjszakát töltött itt el, mint 2014-ben, a külföldiek vendégéjszakáinak pedig több mint felét a fővárosban regisztrálták.

A Magyar Idők másik híre szerint Lázár Jánosnak tökéletesen igaza van (mint mindig, mindenben). Bécs veszélyes. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (Bundeskriminalamt) adatai szerint az 1,8 millió lakosú városban tavaly 189 907 bűncselekményt regisztráltak. Budapesten ezzel szemben mindössze 62 870 esetet rögzítettek, ami kevesebb mint a harmada a bécsinek.

Ami a szexuális bűncselekményeket illeti, a 2016-os összeírásból idézhetünk. Eszerint Bécsben 343 bejelentett nemi erőszak és 655 szeméremsértés történt. Ehhez képest Budapesten ugyanezek a számok 63 és 135, vagyis a magyar fővárosban ötödannyi szexuális bűncselekményt követnek el, mint az osztrákban

 – citálja a számokat a kormánylap.

Ha ez  így van, márpedig nyilván, akkor Lázárnak viszont duplán igaza van, hiszen bármilyen különös, Budapest is Magyarország része, azé az országé, ahol azért javult iylen nagyot a közbiztonság, mert a közmunkásoknak nincs idejük lopni.

168ora.hu