h i r d e t é s

Lantos Gabriella szerint a teljes nyitáshoz a 70 éven felüliek 60 százalékát be kell oltani

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lantos Gabriella szerint a teljes nyitáshoz a 70 éven felüliek 60 százalékát be kell oltani

2021. február 12. - 07:04

Szabályozott újranyitást javasol a megyei fertőzöttségi adatok alapján az Új Világ Néppárt

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Érdekes javaslattal állt elő az Új Világ Néppárt, ugyanis a megyei fertőzöttségi adatok alapján indítanák el az ország újranyitását.

A rendszer szabályozottan, zónákra (zöld, sárga, piros) bontva működne. Lantos Gabriella azt is kijelentette, hogy nyílt tereken érdemes lenne nyitni, mert itt nulla esély van a megfertőződésre.

Lantos Gabriella, az Új Világ Néppárt egészségpolitikusa elmondta, hogy a szűrést, a kontakt-kutatást és a karantént is más alapokra kellene helyezni. Az ATV Startban beszélt arról, hogy a heti 50 fertőzött arány szeptember közepén volt utoljára, ezek a területek minősülhetnek ugyanis zöldnek. Volt olyan időszak október közepén, amikor a beazonosított fertőzöttek száma sokkal magasabb volt, mint a karanténban lévőké. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen nem tudta a karantén-kutatás felderíteni a kontaktokat.

Abban nem bízik, hogy a kormány elfogadná a javaslatukat, igazából a lakosságnak szeretnék megmutatni, hogy másképp is lehet kezelni a járvány-helyzetet. A legfontosabb a tesztelő és a kontakt-kutató kapacitás növelése lenne, de nem csak magában, hanem a tesztelést 12 órán át ingyenessé kellene tenni.

A teljes nyitás előfeltétele a párt szerint az, hogy a 70 év felettiek átoltottsága érje el a 60 százalékot.

Lantos szerint amikor megnő a halálesetek száma, az 75 év felett van, 70 alatt jelentősen esik a halottak száma. Éppen ezért gondolják azt, ha 70 éves korig be vannak oltva nagy arányban az emberek, akkor az elhunytak száma csökkenni fog.

Zöld, sárga és piros színekre osztanák a megyéket. Szerinte nincsen arra semmilyen magyarázat, hogy a Békés megyében élők- ahol nagyon alacsony a fertőzöttek száma- nem ülhetnek ki a városuk teraszára kávázni, mert Tolnában tűrhetetlen a helyzet. Tolnában viszont lehet menni plázába meg kaszinóba, amit Lantos szerint szintén értelmetlen.

A nyílt terekben nulla esély van a megfertőződésre, mert átszellőzik a terület. Elmondta, hogy a nyílt terekben szervezett programokat lehetne engedni, hiszen szabadtéren nem tud úgy felgyülemleni a vírus. Azt is részletezte, hogy miért három hetes időszakot vizsgálnának a zónák átértékeléséhez. (atv.hu)