h i r d e t é s

Kunetz Zsombor szerint Csernobil van

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kunetz Zsombor szerint Csernobil van

2021. április 07. - 18:06

Az egészségügyi szakértő szerint akadályoztatva van a szabad információáramlás a járvánnyal kapcsolatban. Elmondása szerint még a kórházak sem konzultálhatnak egymással, nem cserélhetnek tapasztalatot. Úgy véli, be kellene engedni az újságírókat a kórházakba.

Orbán Viktor kedd este jelentette be: a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a 2,5 milliót, ezért szerdától újra kinyithattak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások.

„Ennek nagyon nem lesz jó vége”

Kunetz Zsombor az ATV Start című műsorában arról beszélt: ennek nagyon nem lesz jó vége. Az egészségügyi szakértő szerint ugyanis „a kormány a járványkezeléssel sikeresen szétverte a magyar egészségügyet”, aminek a következménye – véleménye szerint – legalább még egyszer ennyi halott lehet, mivel az orvosokat és a szakdoglozókat teljesen leköti a járvány, a koronavíruson kívüli ellátás pedig leállt.

Kunetz várt volna még a nyitással. Mint arra rámutatott: az oltás – főleg az első adagja – nem jelent azonnali védelmet a koronavírussal szemben. Hetek kellenek, hogy a szervezet kiépíthesse az ellenállóképességét a fertőzéssel szemben, ezért nem az oltottak számához igazította volna az enyhítést. Leszögezte: ő nem „karanténdzishadista”, de szerinte, ha a jelenlegi járványhelyzetre rányitunk, csak romlani fog a helyzet, ezért mindenkitől azt kéri, ha tehetik, hordjanak FFP2-es maszkot, tartsák a távolságot és figyeljenek a rendszeres, alapos kézmosásra.

„Csernobil van”

Csernobil van” – jelentette ki az egészségügyi szakértő, aki szerint akadályoztatva van a szabad információáramlás a járvánnyal kapcsolatban. Elmondása szerint még a kórházak sem konzultálhatnak egymással, nem cserélhetnek tapasztalatot. Nehezményezte azt is, hogy az EMMI még nem hozott létre egy erre alkalmas fórumot, hiszen a járvánnyal leterhelt egészségügyi dolgozóknak nincs lehetőségük ennek megszervezésére.

Kunetz szerint az újságírókat be kellene engedni a kórházakba, ugyanis ami ott történik, az közügy, ráadásul, ha az emberek láthatnák az egészségügyi dolgozók és a beteg küzdelmét, az oltási hajlandóság is megnőne.

Húsvét vasárnap egyébként megjelent egy videó a Bethesda Gyermekkórházról: az intézmény dolgozói egy táncos kihívásba szálltak be, mellyel az volt a céljuk, hogy a koronavírus miatt elgyötört emberek kicsit felviduljanak, reményt kapjanak.

Az egészségügyi szakértő azonban félrevezetőnek és helytelennek tartja a videót. „Azt üzeni, hogy minden rendben van, pedig nincs minden rendben” – vélekedett Kunetz, aki szerint, ha az újságírók bemehetnének a kórházba, egy nagyon komolyan leterhelt rendszerről számolnának be. (atv.hu)