h i r d e t é s

Különös kegyetlenséggel ölhetett az ózdi hajléktalan

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Különös kegyetlenséggel ölhetett az ózdi hajléktalan

2020. szeptember 09. - 17:12

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberöléssel és rablással is vádolja a 39 éves férfit.

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

A vád szerint a bűncselekmény sértettje egy egyedül élő ózdi lakos nő, aki szerelmi viszonyt folytatott egy élettársi kapcsolatban lévő férfival. Tavaly november közepén a férfi a sértettnél tartózkodott, élettársa viszont megsejtette a kapcsolatukat, azt tervezte, hogy leleplezi őket és hozzájuk indult.

Közben a piac közelében találkozott a hajléktalan vádlottal, akit korábbról nem ismert, de rövid beszélgetés után megkérte, hogy menjen vele. Ketten érkeztek meg a sértett nő lakására, ahol a megcsalt asszony megtalálta élettársát, és a sértettel vitatkozni kezdett.

Ezt követően az asszony a vádlottal együtt elhagyta a lakást, míg élettársa a sértettnél maradt. A vádlott haza kísérte az asszonyt és nála éjszakázott, csak másnap reggel ment el, amikor élettársa visszajött a sértettől.

A vádlott ezután visszament a sértett nő lakására azzal a valótlan ürüggyel, hogy ő barátja az előzőleg ott éjszakázó férfinak, és ő küldte őt az ott felejtett telefonjáért. Ezért felszólította a sértettet, adja át a telefont, aki ezt nem tette meg, ekkor pofon ütötte, és elvette a sértett saját mobiltelefonját. A telefont aztán 5000 forintért egy ismeretlennek eladta.

A vádlott a pénzt italra költötte, majd másnap ismét felkereste a sértettet, aki, amikor ajtót nyitott neki, kérdőre vonta a telefon elvétele miatt, a vádlott azonban ököllel és tenyérrel ütötte. A sértett földre került, de a vádlott ezután is több alkalommal megrúgta. A magatehetetlen, erősen vérző sértettet ezután hátrahagyta. A sértett a súlyos, többszörös és kiterjedt sérülései következtében a helyszínen meghalt.

A vádlott másnap Ózdról Miskolcra, onnan pedig Budapestre utazott, mivel tartott attól, hogy cselekménye miatt keresni fogják. A következő napokban fogta el a rendőrség egy éjjeli melegedőben.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő többszörös visszaeső vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott vagyonelkobzás elrendelésével – derül ki az ügyészség szerdai közleményéből.

(Jogászvilág)