h i r d e t é s

Külön listával és egyéni jelöltekkel indul 2022-ben a Kétfarkú Kutyapárt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Külön listával és egyéni jelöltekkel indul 2022-ben a Kétfarkú Kutyapárt

2020. október 03. - 12:08

Azokban a körzetekben állítanak majd saját jelöltet, ahol valószínű az ellenzéki győzelem.

Nem vesz részt közös ellenzéki lista állításában a 2022-es országgyűlési választásokra a Magyar Kétfarkú Kutyapárt - jelentette be Kovács Gergő, a párt elnöke az ATV testvérmédiuma, a Spirit FM rádió műsorában.

"Az álláspontunk nem változott, akkor tudunk beszállni az összefogásba, ha mindenki más kiszáll" – mondta Kovács. Hozzátéve, annyit megtesznek, hogy csak olyan helyeken indulnak el, ahol biztosnak tűnik az ellenzék győzelme - például budapesti belső kerületekben. A pártelnök nagyjából 30 egyéni jelölt állítását ígérte.

Kovács arról is beszélt, hogy hivatalosan nem hívták meg az ellenzéki összefogásba a Kétfarkú Kutyapártot, de a Momentum és az LMP megkérdezte őket szóban. "Nekem ez erkölcsileg nem fér bele. Én nem tudok olyan pártokkal egy szövetségben együtt elindulni, akikről ilyen véleményem van, amilyen" – mondta, kérdésre elárulva, hogy az MSZP-ről, a DK-ról és a Jobbikról beszél.

Hozzátette, fel van készülve rá, hogy a következő másfél évben biztosan, de lehet, hogy 20 éven át azt fogja hallgatni a pártja, hogy miattuk van hatalmon a Fidesz, mert nem álltak bele az ellenzéki összefogásba. (444.hu)