Két, némileg hasonló uralmi helyzetben lévő ország, Izrael és Magyarország jövőjéről kormányzati-hatalmi dilemmáiról, az előbbiben a kialakult, az utóbbiban az esetleg várható helyzetben.

A közös tehát: a "sok lúd disznót győz"-váromány, a kérdés ludak várható kormányzati működése. Ha eljutunk odáig. Itt és ott.

1./ Izraelben a tizenkét éve, az utolsó három évben alkotmányos felhatalmazás nélkül, ügyvezető miniszterelnökként kormányzó, az ország közigazgatását, a független médiát széttipró, az igazságszolgáltatást betörni szándékozó, büntetőperekben vádlottként részes Netanjáhú, Magyarországon a tizenegy éve uralmon lévő, az alkotmányos rendet, a hatalmi ágak és a média függetlenségét felszámoló, szpáhi-gazdálkodást folyató Orbán leváltása a tét.

Izraelben az utóbbi három évben lebonyolított négy választás közül az elsőt kormányzó többség hiányában követő második, harmadik és a negyedik kikényszerített választás eredményeként továbbra is Netanjáhú pártja, a Likud kapta a legtöbb voksot, csak éppen a kormányalakításhoz, a parlamenti többséghez nem eleget, még ultraortodox szövetségeseivel együtt sem.

Egyetlen szerencséjére a jobboldaltól a baloldalig terjedő, szétforgácsolt ellenzék sem.
Össze tudnak-e vajon állni a közös ellenség kiszorítása érdekében? - ez volt a nagy kérdés, különösen a harmadik, és az idei negyedik választás után.

Beni Ganz és baloldali Kék-Fehér pártszövetsége esélyt kapott, mellyel nem tudott élni. Netanjáhú megvett három Kék parlamenti képviselőt kilóra (vagy már eleve beépített ügynökök voltak), kirobbantott egy palesztin-izraeli konfliktust, jött a járvány, és ugrott az egész. Sőt Ganz is Netanjáhú mellé állt, szemen köpve a választóit és a választási ígéreteit. Cserébe Netanjáhú elemi iskolás színvonalú módszerrel átverte, és kikényszerítette a negyedik választást.

Melyet szintén megnyert, de nem eléggé. Nem tudott kormányt alakítani.
A centrista Jair Lapid kapott esélyt, ígéretes pozícióban, a baloldal mellett még a palesztin Manszúr Abbász is hajlandónak mutatkozott támogatni.

Ekkor kitört a legutóbbi évek legsúlyosabb rakéta-háborúja, és úgy tűnt, Lapid koalíciós tárgyalásainak harangoznak.

Majd váratlanul bejelentették, hogy a jobboldali Bennettel és a baloldallal mégis koalícióra léphet, ha meg tudnak egyezni.
(Bennet is jó madár: Netanjáhú minisztere volt, majd Netanjáhú átverte, ezért szakítottak, kilépett az utolsó, parlamenti többséggel rendelkező kormányból, azóta minden választás után mórikálja magát. Bár "Netanjáhúval soha többet", azért folyamatosan egyezkednek.
Most – Netanjáhú csalódására, pedig fűt-fát ígérhetett neki – az ellentáborhoz állt. Kemény árat kért.
A mindössze hét mandátumot szerzett Bennet miniszterelnök lesz (majd rotációs elven váltják egymást Lapiddal), és fontos tárcákat kap.
Ha igaz! Nála sosem tudni, mikor hátrál vissza.
Olyan ez, mint a seregben az eltáv. Akkor igaz, ha már vége, és visszamentem.
A centrista-jobboldali koalícióhoz a hírek szerint csatlakoznak Ganzék és a Munkapárt (tehát a baloldal) és a palesztin MAAM is.
Ez így együtt masszív többség lehet.
És akkor bekövetkezik Netanjáhú rémálma: kicsöppen a hatalomból, és valószínűleg törvénybe tudják iktatni, hogy nem csak miniszter, hanem miniszterelnök sem lehet az, aki ellen büntetőeljárás indul.
Akkor neki vége!

Magyarországon jövőre lesznek választások, melyek esélyese a Fidesz.
De, ha a végre egységes ellenzék győzne, akkor az izraelihez hasonló helyzet áll elő: egy olyan koalíció, mely a baloldaltól a jobboldalig terjedő kis pártok szövetségéből jön létre, a mindenképpen legnagyobb párt kiszorítására a kormányzati hatalomból.
Egy olyan miniszterelnökkel, akinek a pártja öt-tizenkét százalékot szerzett.

A most tényleg rémültnek látszó Netanjáhú, a szokásos hazudozásain és rágalmain kívül, meg, hogy aszongya: ez a koalíció az évszázad csalása, arra azért némi joggal hivatkozik, hogy egy alig mérhető párt adja a miniszterelnököt.
De hát, erre való a koalíció!

Mindkét esetben szemmel láthatóan egyetlen szempont hozza össze, némileg természetellenes módon a szövetségeket: leszámolni a Tyrannosszal.

(Volt már ilyen a történelemben: a római triumvirátusok, Robespierre elmozdítása, a Napóleon elleni koalíció, és a többi).

2./ Ez viszont felveti annak a kérdését, hogy hogyan, milyen program alapján fognak kormányozni (ha minden bejön) itt és ott.

Nagymértékben, szögesen eltérő kormányzati koncepciók, ideológiák összefésülése szükséges, egy, legalábbis itthon (Gyurcsány kivételével) amatőr, kormányzati ügyekben teljesen járatlan színtársulat részéről.
Meddig lesz elég összetartó erő Netanjáhú eltávolításának szándéka a Likudtól érdemben nem különböző Bennet és a palesztin Abbász együttműködésében (hogy a két szélső álláspontot említsem), szinte mindenben?
És mire lesz elég az itthoni koalíció összetartása?

Mert egy bukás végzetes lehet. Egy új választáson elsöprő vereség (lám megmondtuk, alkalmatlanok!), és visszatér a múlt.

Csak reménykedni lehet, hogy ezt a nehézséget is leküzdik.
De, ahhoz először itthon nyerni kell, Izraelben pedig kihúzni két napot, mely idő alatt Netanjáhú minden piszkos trükköt be fog vetni, hogy megakadályozza a kormányalakítást. Akár Orbán itthon.