h i r d e t é s

Közös hadgyakorlatba kezd Kína három riválisa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Közös hadgyakorlatba kezd Kína három riválisa

2022. szeptember 30. - 07:41

A dél-koreai hadi tengerészet bejelentette, hogy pénteken újabb hadgyakorlatba kezd, amelyen az Egyesült Államok mellett Japán is részt vesz. Dél-Koreába érkezett csütörtökön az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris, aki Jun Szok Jol dél-koreai elnökkel tartott egyeztetésén közöte: látogatása célja, hogy mélyítse a Szöul és Washington közötti biztonsági és gazdasági együttműködést.

Forrás: CHINA STRINGER NETWORK/REUTERS

A két ország közötti partnerséget Harris egyúttal a Koreai-félsziget, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség biztonsága zálogának nevezte.

Jun Szok Jol szintén e kapcsolatok erősítése mellett szállt síkra, és hangsúlyozta, Harris látogatása - ahogy Joe Biden amerikai elnök májusi látogatása is - fontos lépés a szövetség megszilárdítása felé.

Kiemelte továbbá, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti kapcsolatok túlmutatnak a biztonsági partnerségen, és a két ország gazdasági és technológiai téren is szorosan együtt kíván működni.

Egynapos látogatása során Kamala Harris felkeresi a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet (DMZ) dél-koreai részét is.

Beiktatása előtt több korábbi amerikai elnök járt az övezetben, ám elnöki rangban csak Biden elődje, Donald Trump járt a DMZ-nél 2019-ben, és találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel is.

Harris látogatása előtt néhány nappal Észak-Korea több rakétakilövést hajtott végre, legutóbb szerdán jelentette a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium, hogy Phenjan közeléből két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki a Japán-(Keleti)-tenger irányába.

Mindeközben zajlik a hétfőn kezdődött közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat is a Koreai-félsziget keleti partjainál, a műveletben részt vesz egyebek között a Ronald Reagan atommeghajtású repülőgép-hordozó is.

A dél-koreai hadi tengerészet bejelentette, hogy pénteken újabb hadgyakorlatba kezd, amelyen az Egyesült Államok mellett Japán is részt vesz.

Dél-Koreába érkezte előtt Kamala Harris ellátogatott a Japán délkeleti részén található Jokoszuka amerikai támaszpontra is, ahol elítélte az észak-koreai rakétakilövéseket, amelyek szerinte fenyegetik a térség békéjét és biztonságát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy e műveletek az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát is sértik.

Észak-Korea befejezte egy potenciális atomkísérlet előkészületeit, és a kísérlet végrehajtására október 16. és november 7. között kerülhet sor. (MTI)/Portfolio