h i r d e t é s

Közös EP-listát állított az MSZP és a Párbeszéd

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Közös EP-listát állított az MSZP és a Párbeszéd

2019. március 24. - 08:25

A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek – jelentették be a pártok vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje beszél a Tájékoztató az MSZP vezető testületeinek döntéséről címmel tartott sajtótájékoztatón a Villányi úti konferencia központban 2019. március 23-án. Mellette Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője. - Fotó: MTI/Mónus Márton

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető bejelentette azt is, hogy mivel az Európai Néppárt által létrehozott „bölcsek tanácsa" nem csupán a Fideszt, hanem Magyarországot is vizsgálni fogja, az MSZP–Párbeszéd is létrehoz egy „bölcsek tanácsát", amely találkozót kezdeményez a néppárti testülettel, hogy megvitassák azt, Magyarországon hogyan áll a jogállam, hogyan használják fel a közpénzeket és hogyan „nyúlják le" az uniós pénzeket.

Elfogadta a felkérést és részt vesz „az ellenzéki bölcsek tanácsának" munkájában Balázs Pétervolt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Pétervolt igazságügyi miniszter – tette hozzá.

Tóth Bertalan hangsúlyozta: mivel a Fidesz már nem képes Magyarország érdekeit képviselni az EP-ben, az MSZP–Párbeszéden a sor. Pártja és a Párbeszéd együttműködését baloldali-zöld koalícióként jellemezte, amely a szociális Európáért küzd és kiemelten foglalkozik a klímavédelemmel.

Kitért arra, hogy az MSZP választmánya egyhangúlag fogadta el az MSZP-elnökség javaslatát a listáról. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy csak két párt alkotja a közös listát, mert véleménye szerint szorosabb ellenzéki együttműködésre lett volna szükség ahhoz, hogy az ellenzék meg tudja állítani „Orbán populista, szélsőjobboldali törekvéseit".

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy értékelt, a Párbeszéd a közös listán „befutásra jó esélyt" jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti. Jelezte, hogy a Párbeszéd kongresszusának is jóvá kell hagynia a megállapodást. Szerinte a magyar politikai mezőnyben egyedül az MSZP és a Párbeszéd az, amely képes szövetségben gondolkodni. Az elmúlt hónapokban reálisnak tűnt, hogy az ellenzék képes közös ajánlatot tenni a választóknak, nem az MSZP-n és a Párbeszéden múlt, hogy nem jött létre az átfogó ellenzéki egység – mondta. Reményét fejezte ki, hogy októberi önkormányzati választásra sikerül megvalósítani az ellenzéki összefogást.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke is azt hangsúlyozta, hogy egyetlen közös lista van az EP-választáson, az MSZP-Párbeszéd listája. Jelezte, továbbra is nyitottak minden Európa-párti szervezet felé, amely harcolni akar a magyar, illetve az európai demokráciáért.

Közölte, döntöttek arról is, hogy az MSZP és a Párbeszéd az önkormányzati választáson is szorosan együttműködik. Ez közös tárgyalásokat, közös kampányt jelent – mondta. A választmányi elnök értékelése szerint a testület ülése optimista hangulatú volt, majdnem minden döntést egyhangúlag hoztak meg. (MTI)