h i r d e t é s

Közel 11 millió maradt egy hotel széfjében, a karbantartó lenyúlta az egészet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Közel 11 millió maradt egy hotel széfjében, a karbantartó lenyúlta az egészet

2022. május 20. - 07:49

Egy budapesti hotelszoba széfjében felejtette pénzét a vendég, amelyet a szálloda karbantartója talált meg. A férfi pedig nem tudott ellenállni a csábításnak és magához vette a milliókat érő amerikai bankókat.

A kép illusztráció! - Forrás: Conde Nast Traveler

Az egyik belvárosi szállodában foglalt szobát az a vendég, aki távozásakor hátrahagyott 30 ezer dollárt, amely átszámítva 11 millió forintot ér. A zöldhasúakat a hotel karbantartója találta meg, akivel szemben jelentős értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A férfi a vallomásában elmondta, hogy életében nem látott még egyben ennyi pénzt, elcsábult és kísértésbe esett.

Az egyenruhások csak a pénz egy részét találták meg a férfinél. A házkutatás során 22 500 dollárt, valamint 200 ezer forintot tudtak lefoglalni, majd az egészet átadták a jogos tulajdonosának – írja a police.hu közleménye alapján a Blikk. (life.hu)