h i r d e t é s

Kövérnek több millió magyar embertől kell bocsánatot kérnie!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövérnek több millió magyar embertől kell bocsánatot kérnie!

2021. november 27. - 11:07

Egy most kiszivárgott hangfelvételen Kövér László a magyar ellenzéket nevezi a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélynek. 

Kövér László - Fotó: MTI/Kovács Attila

A házelnök mindezt a nemzetbiztonsági szolgálat vezetői előtt jelentette ki, akiknek alkotmányos kötelességük lenne a pártsemleges működés.

A Demokratikus Koalíció azonnali bocsánatkérést követel Kövér Lászlótól több millió magyar ember nevében! Azt már megszoktuk, hogy Orbán Viktorék az ellenzéket és az ellenzéki pártok szavazóit nem tekintik a nemzet részének. De az, hogy Kövér a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek ad „kilövési engedélyt” politikai ellenfeleire, az minden demokratikus határon túlmegy. A DK szerint egyben a kiszivárgott hangfelvétel egy újabb bizonyítéka, hogy a Pegasus kémszoftver használata és a botrányos lehallgatások mögött a Fidesz legfelsőbb vezetésének döntése áll. Orbánék ma már semmiben nem különböznek a legvadabb pártállami rendszerektől: kitaszítják a nemzetből a velük egyet nem értőket, nemzetbiztonsági kockázatnak nevezik és lehallgatják politikai ellenfeleiket. 2022 tavaszán véget kell vetnünk ennek és alapjairól kell újraépítenünk egy szabad Magyarországot!

dr. Vadai Ágnes 
A DK frakcióvezető-helyettese, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke