h i r d e t é s

Kövér: Pozsgay jobb lett volna, mint Göncz Árpád

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kövér: Pozsgay jobb lett volna, mint Göncz Árpád

2019. december 03. - 11:50

Kövér László szerint egyre inkább individualizált társadalommá kezdünk válni, és ennek oka az is, hogy a harminc évvel ezelőtti rendszerváltáskor nem születtek meg azok az alapértékek, amelyekben mindenki egyetértett volna.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alapítója hétfő este az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorában arról is beszélt, hogy a mentalitásuk harminc év múltán is megmaradt, a pártja megalakulásakor meglévő bátorságukat nem vesztették el.

Kövér László azt mondta,

közösségként nem vagyunk képesek magunkat megfogalmazni mint nemzet,

egy megosztott közösség vagyunk, vagy egyre inkább - és ezen sokan dolgoznak kül- és belföldön egyaránt - egy individualizált társadalommá kezdünk válni, amelyben senki nem tartozik felelősséggel semmiért, önmagáért sem, nemhogy másokért, vagy a közösségért.

Abban hogy ez így van, vagy legalábbis ennek a veszélye kézzelfoghatóan fennáll, benne van az, hogy harminc évvel ezelőtt nem fogalmaztuk meg azokat az alapértékeket, azt a közös elvi erkölcsi alapot, amiben mindannyian egyetértettünk volna

- mutatott rá.

A kérdés kapcsán, hogy mi maradt itt a Kádár-rendszerből, Kövér László arról beszélt, saját demokratikus államunkhoz való viszonyunk "nem sokban különbözik attól", mint ahogyan viszonyultunk a Kádár-rendszer utolsó másfél-két évtizedében az akkori elnyomó diktatúrához. Tehát gátlás nélkül kihasználjuk a kiskapukat, kijátsszuk a szabályokat, ha lehetséges. Nem érezzük úgy, hogy ez az állam, ez a rendszer ez a miénk, hiszen szabadon választhatunk négy évenként, tehát mi határozzuk meg, hogy kit választunk a "saját fejünk fölé" - mondta.

Kövér László úgy fogalmazott, hogy

a reflexekben, a gondolkodásmódban lévő rendszert (...) sajnos továbbvittük, és ennek (...) mind a mai napig nyögi a súlyát a magyar társadalom.

A műsorban a kormánypárti politikust kérdezték a Fiatal Demokraták Szövetségének megalakulásáról. Elmondta: nem akartak se többet, se kevesebbet, mint hogy létrejöjjön a Kommunista Ifjúsági Szövetség mellett egy alternatíva. Arra akarták a figyelmet felhívni, hogy a magyar jogrendszer megengedi párt létrehozását.

Kövér László kiemelte, leszűrték a lengyel eseményekből és a történelmi előzményekből, 1956-ból és 1968-ból, hogy "mindig addig kell elmenni, míg falba nem ütközünk".

A "történelmi időkapuk", amelyek nyíltak 1945 után egyszer-kétszer, egy idő után bezárulnak, és "ha nem megyünk el addig amíg lehetett volna, akkor utána szemrehányást kell magunknak tenni, hogy miért nem használtuk ki a lehetőségeket

 - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mennyire maradt meg ez a mentalitás 2019-re, hogy jogszerűen kell cselekedni, de el kell menni a végsőkig, úgy válaszolt: "erről nem nagyon tudtunk leszokni".

Arra mindenképpen büszke vagyok, hogy a bátorságunkat - sem intellektuális, gondolati értelemben, sem a cselekvés tekintetében - nem vesztettük el. Ma is ugyanúgy gondolkodunk, ugyanúgy cselekszünk, hogyha konfliktus előtt állunk

 - fogalmazott Kövér László, hozzátéve: "egy kicsit persze megfontoltabban és rafináltabban (...), de egyáltalán nem megijedve azoktól a konfliktusoktól,amelyeket mások nem szívesen vállalnak".

Kövér Lászlót kérdezték arról is, mit gondol ma arról, hogy Pozsgay Imre jobb köztársasági elnök lett volna-e, mint Göncz Árpád.

Innen visszanézve azt mondanám, hogy Pozsgay Imre nem lett volna rosszabb köztársasági elnök, mint Göncz Árpád,

majd hozzátette, például a nemzeti érdekek védelme szempontjából egészen biztosan jobb lett volna, hogyha ő lett volna a köztársasági elnök és nem Göncz Árpád.

(MTI)