fbpx Kövér László: ma már többen térnek haza Magyarországra, mint amennyien elköltöznek | CIVILHETES

h i r d e t é s

Kövér László: ma már többen térnek haza Magyarországra, mint amennyien elköltöznek

Olvasási idő
23perc
Eddig olvastam

Kövér László: ma már többen térnek haza Magyarországra, mint amennyien elköltöznek

2021. október 09. - 12:53

 

Érzékelem a képviselők magatartásában beállt változást, még ha ez kívülről nehezebben vehető is észre – mondta Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz országos választmányának elnöke. 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke - Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

Az InfoRádió Aréna című műsorában a házelnök beszélt az őszi ülésszak terveiről, az új államfő jelöléséről, illetve kitért arra is, miért fontos a szülőföld megtartó ereje.

Megvan az őszi ülésszak menetrendje. Milyen fontosabb várható jogszabályokkal számol?

Ahogy áttekintettem a kormány ezen ülésszakra benyújtott törvényalkotási programját, ez egy csendes, unalmas őszi ülésszaknak ígérkezik, ha a törvényhozási tárgyakat nézzük, 16 vagy 17 címet tartalmaz a program. Természetesen ez nem egy kötelező érvényű vállalás a kormány részéről, menet közben változhat.

A kormány részéről tud már olyan javaslatról, ami bekerül a törvényalkotási menetrendbe és valamit ki kell venni helyette?

Nem.

Ahogy én elnéztem ezt a menetrendet, elég nagy jelentőségű törvények vannak soron.

Attól függ, hogy mit ítélünk nagy jelentőségűnek. Ezen javaslatok jelentős része a szónak abban az értelemben nem mondható nagy jelentőségűnek, hogy nem hoz észrevehető változást az életünkben semmilyen területen, hanem inkább az élethez igazítja a jogszabályokat.

Veszélyhelyzet meghosszabbítása, a rendkívüli jogrend életben tartása, a parlament politikai technikai mozgásterét módosítja?

Érdemben nem. Ez egyfajta biztonsági intézkedés arra nézve, hogyha a járvány újabb hulláma eléri azt a szintet, hogy arra a törvényalkotással való reagálás túlságosan lassú lenne, akkor a kormánynak meglegyen a felhatalmazása, hogy törvényerejű jogi aktusokkal éljen és utólag kérje ezekhez a törvényhozásnak a jóváhagyását.

Az országgyűlési elnöki székből látszik, hogy ez a rendeleti jogalkotás bevált-e? Hozta az elvárt eredményt?

Én azt hiszem, hogy igen. Talán a legjobb bizonyíték erre, hogy az ellenzék sem tudott a diktatúra lózungján túlmenően értelmes ellenérveket felhozni vagy olyan kritikát, amely valóságos tényeken alapult volna, hogy a kormány ezzel a lehetőséggel rosszul élt volna vagy visszaélt volna.

Mindig fölmerül a kérdés, hogy a bizottsági munkáról érdemes volna-e több hírt adni a nyilvánosságnak, mert ott minthogyha olajozottabban működnének együtt a politikai szereplők?

A törvényalkotónak magának nyilván az az érdeke, hogy az ő munkáját is érdemben vegyék kritika alá és ismerjék el azt, ami jó benne és csak azt kritizálják, ami valóban nem jó benne. De az átlagember nemhogy nem ért a törvényhozás apró csínjához-bínjához, nem is nagyon érdekli, és ez így van a helyén. Miért kéne nekem az iránt érdeklődnöm, hogy a sörfőzés pontosan milyen műveletek sorából áll össze? Engem az érdekel, hogy amit kiöntök a palackból, az finom legyen, és legyen kedvem még egyet meginni belőle. A törvényekkel is valahogy így vagyunk, hogy a bizottsági munkában zajlik a törvényeknek az a reszelgetése, finomítása, ami azt eredményezi, hogy a végén a lehető legkevesebb hibával terhelt és a célzott eredményt leginkább megközelítő törvény kerüljön ki a Ház keze alól. De sajnos már a bizottsági üléseken is sokszor tapasztaljuk azt, amit a plenáris ülésen, hogy egyáltalán nem a törvényjavaslat érdeméről folyik a vita, hanem egymás minősítéséről.

Beváltak a fegyelmezési és szankcionálási szabályok?

Én azt hiszem, hogy igen. Érzékelem a képviselők magatartásában beállt változást, még ha ez kívülről nehezebben is vehető észre, mert mindig van valami botrány, de azért egyik-másik képviselőnek a magatartásában jelentős visszafogottságot tapasztalok azóta, amióta néhány millió forintot kénytelen volt bent hagyni a köz kasszájában.

Mások részéről pedig nem tapasztalható ez a visszafogottság?

Mások részéről nem.

Jól reagál erre a mindenkori házvezetés? Így például ön is?

Nem tudom, hogy hogyan kéne másképpen reagálnom. Kényszerhelyzetben vagyok, mert vannak olyan képviselők, akiknek éppen a botránykeltés a céljuk. Ha én segítek egy szankcióval, segítek egy ellenreakcióval neki abban, hogy felkeltsem a figyelmet az egyébként semmitmondó nyilatkozata iránt a közvéleményben, akkor ezzel ő elérte a célját. Ha viszont ezt nem teszem meg, akkor belenyugszom abba, hogy a parlamenti vitát a legrosszabb kocsmai stílus alá lehet vinni, és ez lesz a normális. Én abban hiszek, hogy az Országgyűlésnek, általában véve a köz szolgálatára szerződötteknek, ideértve egyébként a médiát is, az a kötelességük, hogy ne a kocsma hangján szólaljanak meg, még csak ne is a közember, az utca hangján szólaljanak meg, hanem egyfajta mércét, minőséget jelenítsenek meg. Ebben az értelemben én továbbra is úgy fogok eljárni, hogy minden, főleg minden durva sértésre, kirívó méltatlan magatartásra szankciókkal reagálok.

Az újságírók mozgását korlátozó rendelkezések is beváltak?

Én azt hiszem, igen. Nem vettem észre, hogy az újságírók munkájának a minőségében olyan negatív változás állt volna be, ami visszavezethető lenne ezekre a szabályokra. Hozzáteszem, hogy a pandémia jelen állapotában visszaállítottuk a régi rendet, akinek egyébként van oltási igazolványa az újságíró közül, felmehet a karzatra és ott az újságírónak rendelkezésre bocsátott páholyból követheti nyomon a parlamenti vitát.

Az újságírók interjúkészítésének gyakorlata marad a mostani szabályozás szerint?

Igen, marad. Ez nálunk sokkal régebbi parlamentekben is így van, például a londoni parlamentben. Szerintem nem normális, ami itt kialakult, hogy üldözték az újságírók a képviselőket, a képviselők meg menekültek, mert a képviselőnek is joga van megválogatni, hogy miről, kinek és mit akar nyilatkozni, nem beszélve arról, hogy az újságírók kérdései jelentős részben ezekben a szituációkban megint csak nem valamiféle tényfeltárásról, a valóság megismeréséről és megismertetéséről szóltak, hanem egyfajta provokációként voltak értelmezhetők.

Most már az utcán is kergetnek minden oldali politikust és szalad minden oldali politikus.

Határozottan egyetértek, hogy itt nincsenek politikai választóvonalak, kialakult egy rossz gyakorlat. Azt sem érdemes boncolgatni, hogy ki kezdte és ki vette át a másiktól ezt a stílust. Ezzel együtt kell élnünk sajnálatos módon. Én jobban szerettem azt a világot, amikor normálisan kérdezett bármely oldali újságíró és nem volt benne eleve prekoncepció, hátsó szándék vagy előítélet.

Az üléstermi szemléltető eszközök alkalmazásának tiltása is megmarad?

Igen, miután ezeknek az úgymond szemléltető eszközöknek, amelyeket néha a képviselők engedély nélkül használnak és ezért is szankció jár, szintén nem az a célja már, hogy közelebb vigyék a televízió képernyője előtt ülőket a valóság megismeréséhez, hanem egyfajta provokatív szándékuk van. Különösen az obszcén feliratok nem tekinthetők szemléltetésnek, inkább egyfajta, még az utcán sem különösebben stílusos demonstrációnak. Valaha ebben a Házban még a papír használata is tilos volt, nem volt szabad előre leírni a szöveget a felszólalás előtt, ha innen közelítjük meg a dolgot, akkor tovább nem kéne menni, mert a végén kezelhetetlen jeleneteknek leszünk megint csak tanúi.

Az úgynevezett salátatörvények létjogosultságáról mindig vita van. Ezeknek a száma megfelelő? Mert ezt szokták úgy tekinteni, mint a lényeg elrejtését a nyilvánosság elől, meg úgy is, hogy ez egy jogtechnikai eszköz, ha egyszerre nagyon sok jogszabályt kell módosítani.

Akik azt állítják, hogy ez a nyilvánosság elől való elrejtésnek az eszköze, bizonyos kényes kérdéseket be lehet úgymond a sűrűbe rejteni, azoknak hadd tegyem már föl azt a kérdést, hogy miért, sikerült? Tud egyetlenegy olyan példát is mondani bárki, amikor valaki nem vette észre, hogy mi rejlik egy ilyen salátatörvényben? Ha lenne ilyen, akkor az egyébként az ellenzéki képviselők munkájának a minőségéről lenne egy negatív látlelet, hiszen akkor hogyan végzik a munkájukat, ha nem tudnak elolvasni egy hatvanszakaszos törvényt úgy, hogy értelmezzék minden egyes sorát. Nyilvánvalóan nem erről van szó, hanem egy jogtechnikai eszköz, mindenki pontosan tudja, hogy mely sor, mely törvénynek milyen irányú módosításáról szól. Leegyszerűsíti a törvényhozás folyamatát, szerintem kezelhetőbbé teszi.

A 2022-es tavaszi ülésszak mostani ismeretei szerint mikor kezdődhet és meddig tart? Merthogy választások is jönnek.

Most az őszi ülésszak szerintem nem tart tovább, mint egyébként a rendes ülésszaknak tartania kell, december közepéig be fog fejeződni. A tavaszi ülésszakról előre nem tudok nyilatkozni, de ha minden úgy történik, ahogy eddig, akkor egy viszonylag rövid ülésszak lesz annak érdekében, hogy minél kevésbé terheljük meg a parlamentet a kampánnyal és minél több lehetőséget adjunk a képviselőknek, hogy ott kampányoljanak a választókörzetükben.

Ez azt jelenti, hogy arra az ülésszakra nagy jelentőségű törvényeket már nem visznek be?

Ezt nem lehet kimondani így kerek-perec, lehet, hogy az élet hoz olyan kényszert, ami átírja ezt a fajta forgatókönyvet.

Nagyon fontos személyi döntések is lesznek a következő időszakban, az új köztársasági elnök megválasztása és a Médiatanács hiányzó tagjának a választása. Milyen menetrendet lát ezekben az ügyekben?

Kezdjük az utóbbival. Hankiss Ágnes halála miatt üresedés támadt. Itt az az eljárás, hogy az Országgyűlés eseti bizottságot állít föl a jelölésre, és a bizottság javaslata alapján dönt a plenáris ülés. Nem sikerült érvényes jelölést tenni, elég szigorúak az alkalmassági feltételek, de természetes előbb-utóbb a bizottság meg fogja találni azt a jelöltet, akiről majd reményeink szerint még ebben az ülésszakban szavazni tudunk. A köztársasági elnök úr mandátuma jövő május 9-én lejár, és a mandátumváltás előtti 30. és 60. nap között kell megválasztani az Országgyűlésnek az új köztársasági elnököt. Ez azt jelenti, hogy március 9-től április 9-ig megtörténik az új köztársasági elnök megválasztása.

Az elején vagy inkább a végén? Egyáltalán, ennek van-e jelentősége?

Egy apró jelentősége van, hogy aki majd köztársasági elnök lesz, neki lesz egy kis ideje fölkészülni az új megbízatására, még mielőtt a mély vízbe belecsöppenne, de a másik szempontot én fontosabbnak tartom: ha a kampányra akarjuk felszabadítani a képviselők idejét és energiáját, akkor ebből az következik, hogy minél gyorsabban le kell zárni a tavaszi ülésszakot, ebből meg az következik, hogy minél gyorsabban meg kell választani az új köztársasági elnököt.

Az az irány jó ön szerint, amerre a sajtó egy része tapogatózik, hogy Trócsányi László lehet az államfőjelölt?

Most nem a személyről szeretnék nyilatkozni, mert a konzervatív, keresztény, demokrata oldal azért bővelkedik olyan tiszteletreméltó személyiségekben, akiket a legjobb lelkiismerettel és bizalommal ajánlanánk a közvélemény figyelmébe és választanánk meg köztársasági elnöknek. Ez is egy lehetséges irány, de én nem gondolom, hogy erről különösebben többet tudnék mondani, mert nincs még olyan közel ez a dátum, hogy elkezdtünk volna közösen gondolkodni a Fidesz frakciójában vagy az elnökségében vagy akár a kormány informális köreiben, és ennek részben éppen az is az oka, hogy még véletlenül se adjunk lehetőséget arra, hogy találgassanak és valamilyen valós részinformáció alapján próbáljanak kibontani mindenféle lehetséges forgatókönyveket, bármilyen szándékkal az ellenzéki oldalon vagy akár csak a függetlennek tekinthető sajtóban, és aztán ez nehezítse meg adott esetben a későbbi köztársasági elnöknek a mandátumát, hivatalba lépését, egyáltalán azt, hogy milyen politikai meg lélektani helyzetben kezdi a munkáját.

Akárhogy is alakul a tavaszi választás, a frakciók száma meg az összetétele változni fog nyilvánvalóan. A frakcióalakítási szabályok maradnak a régiek, vagy újakat kell csinálni?

Nem kell újakat csinálni. A házszabályt nem ciklusokra szoktuk elfogadni, hanem azon meggyőződésünk szerint, hogy hosszú távon milyen szabályok azok, amelyek alkalmasak arra, hogy megfelelő mederben tartsák a parlamenti működést. Szerintem a frakcióalakítás szabályai beváltak, ezek maradnak, legalábbis mi nem szándékozunk ezen változtatni.

Ki más tudna rajta még változtatni?

Úgy értem, hogy nem vetjük fel ennek a lehetőségét. Ha mások felvetik, akkor természetesen megfontoljuk, de nem érkezett ilyen irányú informális javaslat sem.

Mivel magyarázza, hogy akárcsak a világ legtöbb országában Magyarországon sem lehet az átoltottsági arányt egy bizonyos szint fölé tornázni?

Nem pusztán magyar vagy európai vagy közép-európai problémáról van szó, hanem arról, hogy elveszett a hit, a közbizalom abban, hogy az az információ, amit bizonyos helyekről kapunk, legyen szó a politikáról, a sajtóról vagy éppenséggel a tudományról, az eleve megbízható kell hogy legyen. Egyfajta totális bizalmatlanság, szkepszis hatalmasodik el a világban, ami szerintem katasztrófához fog vezetni, ha nem tudunk ezzel valamit kezdeni. Mindig lesznek olyanok, akik régen a pletykákra voltak fogékonyak, csak most az internet egy gigantikus pletykafészekké vált, és ez kezelhetetlenné teszi előbb-utóbb az életünket. Nem tudom, hogy mit lehetne ezzel kezdeni. Látom a vergődést, amit maguk a szolgáltatók, a törvényhozók is mutatnak azonközben, hogy meggátolják az álhírek terjedését, amelyek kifejezetten biztonsági kockázatot jelentenek nemcsak egy országra nézve, hanem adott esetben az egész világra is.

A politikának látja ebben valami dolgát, hogy mit kellene másképp csinálnia, hogy ez a bizalom erősödjön?

Persze, én abban hiszek, hogy a politikusok azért mégiscsak valamire valók. A politika szükségszerű eleme az életünknek, itt a végső döntést a politikusoknak kellene kimondaniuk, és a törvényalkotáson vagy a nemzetközi jogszabályalkotáson keresztül kellene olyan szabályokat alkotni, amelyek lehetővé teszik azt, hogy bizonyos valóban biztonsági kockázatot jelentő információk ne terjedhessenek akadály nélkül, úgy, hogy közben ne vezessünk be totális cenzúrát, mert most úgy látom, hogy mind a kettőre van igény. Legkevésbé arra van igény, hogy valamiféle optimumban tudjunk megállapodni.

Ezt nemzeti szinten meg lehet oldani?

Lehet olyan nagy és az európai fogalmak szerint kevésbé demokratikus országokban, mint amilyen Kína vagy Oroszország, de természetesen Magyarország nemzeti keretei között nem lehet csinálni, még az Európai Unión belül is bajosan, mert ha az Európai Unió hozna ilyen szabályokat, nem biztos, hogy azzal az amerikai székhelyű szolgáltatócégek tudnának mit kezdeni. Nem hiszem, hogy ezzel célt érnénk el. Egy globális megállapodásra lenne szükség ahhoz, hogy megnyugtatóan kezeljük ezt a rettentően szerteágazó problémát, mert itt a gyermekeink veszélyeztetéséről éppúgy szó van, mint az illegális kábítószerkereskedelemről, vagy a szervezett bűnözésről. Ez egy nagyon bonyolult probléma, én ezt elismerem, de egyelőre a politikai szándék sem fogalmazódott meg kristálytisztán, hogy tulajdonképpen mit is akarunk elérni.

Még az önök oldalán sem fogalmazódott meg a politikai szándék kristálytisztán, hogy mit akarnak elérni?

Általánosság szintjén meg tudnánk fogalmazni, de nemzeti keretek között Magyarország ezt nem tudja megoldani, mert a szolgáltatók Magyarországon területén kívül működnek és nem tudjuk fizikailag megakadályozni, vagy fizikailag még esetleg meg tudnánk akadályozni, de politikailag lehetetlenség lenne megakadályozni, hogy ők Magyarország területén működjenek.

A közelmúltban a Nógrád megyei önkormányzat ünnepi közgyűlésén azt mondta, hogy meg kell növelni a szülőföld megtartó erejét, merthogy rengeteg ember ment el Közép-Kelet-Európából, és ez nettó veszteség. Mivel lehet megtartani a szülőföldek megtartó erejét?

Autentikusnak nevezhető nemzetközi szervezetek tanulmánya szerint Közép-Kelet-Európa vesztesége olyan ezermilliárd euróra rúg csak azon embereknek a taníttatási, képzési költségeit tekintve, akik ma nem ezeknek az országoknak a munkaerőpiacán dolgoznak, hanem a régi európai uniós tagállamok piacán. Ez önmagában is mutatja azt, hogy az Európai Unió régebbi tagállamai meglehetősen méltatlan retorikát használnak ezekkel az országokkal szemben, amikor úgy állítják be a saját választóik előtt is, mintha ők alamizsnát, segélyt nyújtanának ezeknek a szegény, lerongyolódott kelet-európai, közép-európai, meg balkáni országoknak, hiszen azért mi ezen munkaerő kiképzésén keresztül jelentősen hozzájárultunk ahhoz, hogy ott fenntartható gazdaság működjön. Az érem másik oldala az, hogy ez bizonyos korlátok között kölcsönösen jó üzletnek tűnt egészen mostanáig, mert voltak és még vannak is olyan gazdaságok, amelyek nem tudják ezeket az embereket munkával ellátni és megélhetéshez juttatni. Most hál’ Istennek van Közép-Európában egy komoly fordulat, az Európai Unió legdinamikusabban fejlődő régiója a gazdasági számokat tekintve, ez érzékelhető a munkaerőpiac folyamataiban is. Ma már Magyarországon, de szerintem a többi visegrádi országban is többen költöznek haza, mint amennyien elköltöznek. Ez azt mutatja, hogy van a felzárkózásra lehetőség, esély, ha megfelelő gazdaság- és társadalompolitikával egyrészt a XXI. századi elvárásokhoz közelítő megélhetést biztosítunk embereknek, másodsorban pedig megteszünk mindent annak érdekében, hogy otthonuknak is érezzék azt az országot, amelyben születtek és ahol dolgoznak, és akkor lehetséges az, hogy erősödjünk nemcsak gazdaságilag, hanem demográfiai értelemben is. Ez vonatkozik a mostani Magyarországra, meg vonatkozik azokra a területekre is, Erdélyre, a Délvidékre, Kárpátaljára vagy a Felvidékre, ahol magyar közösségek élnek.

De a gazdaságpolitika senkinek nem tud fizetést adni, mert fizetést a vállalat ad, a gazdaságpolitika környezetet teremt.

Ezért nem mindegy, hogy mondjuk, az adók magasak vagy alacsonyak, nem mindegy, hogy az állam milyen szolgáltatásokkal segíti a befektetéseket vagy a cégalapítást, hogy a bürokrácián való átverekedés az egy hét vagy egy év. Sok olyan tényező van, ami a kormányon, az adminisztráción és ezen keresztül a politikán múlik, és az elmúlt 10-12 év ilyen szempontból is sikeres volt. Nem mindegy például, hogy a közteherviselés arányait hogyan szabjuk meg, hogy a multinacionális cégek gyakorlatilag adómentesen vihetik ki az extraprofitot Magyarországról, mint ahogy tehették ezt húsz éven keresztül vagy pedig tisztességes, korrekt szabályok szerint nekik is részt kell vállalniuk a közteherviselésben, ami egyúttal könnyíti azoknak a helyzetét is, akiken eddig a teher nagyobbik része nyugodott.

De ez nem egy alku kérdése? A multinacionális vállalat, ha érzi a feltételei romlását, akkor elviszi a munkavállalókat vagy kevesebbet vesz föl.

Ha talál jobb helyet. De az elmúlt tíz év azt mutatta, hogy nem mentek el, sőt, jöttek, rekordokat döntött a külföldi tőkebefektetések nagyságrendje.

Hogy lehet a politikának olyan környezetet teremtenie egy országban, hogy abban jó legyen élni?

Meg kell találni egyfajta optimumot, arany középutat egyfelől az irányban, hogy az emberek minél szabadabbnak érezzék magukat, minél kevésbé érezzenek magukon olyan korlátokat, amelyekkel nem értenek egyet vagy amelyeket nehezen tűrnek, a másik oldalról viszont azt se veszítsék szem elől, hogy a szabadságuk nem élhető meg egyénileg, csak közösségek keretei között értelmezhető. Mindenféle szabadságjog mellett is vannak olyan kötelezettségeik, tartozásaik a közösség irányába, amelyik fölnevelte, iskoláztatta őket, különböző szolgáltatásokkal most is próbálja segíteni az életüket, és e kötelezettségek elmulasztása a közösség szétesését hozza magával, és aztán következő lépésként pedig az ő szabadságuk radikális szűkülését, mert jön a káosz, jön az anarchia, ami a legkevésbé a szabadság világa.

Ez eléggé érthető ahhoz, hogy politikusok is elkezdjenek róla beszélni?

Szerintem a politikusoknak nem is dolguk, hogy ilyesmiről beszéljenek, mert abban a pillanatban belevesznek egy olyan vitába, aminek semmi értelme. A politikusoknak legfeljebb arról kell vitatkozniuk, ha van kivel, hogy az adott szabály ezt az optimumot közelíti-e, tehát a kívánt célt eléri-e. Tehát úgy teszi egyre könnyebbé az emberek, a vállalkozások, a közösség életét, hogy közben a nemzetnyi közösséget magát is erősíti. Az értelmiségnek lenne ez a feladata, ha lenne még értelmiség Magyarországon. Értelmiségiek továbbra is vannak szép számmal, tisztességesen dolgozók ebben az országban, csak az értelmiségi vita, az értelmiségi közeg az, ami gyakorlatilag szinte megszűnt az elmúlt harminc évben. De ha lenne, akkor nekik kéne ezt lefolytatni ezeket a vitákat. Sine ira et studio, ahogy a művelt kínai mondja.

De ha az értelmiségi bármiben megszólal, akkor a másik politikai oldalról meg fogja kapni, hogy az ellenpolitikai oldal uszályába csatlakozott.

Erről beszélek, amikor azt mondom, hogy megszűnt az értelmiségi vita, és ilyen értelemben megszűnt az elit orientációs szerepe, ami eligazítja a közösséget, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Ez egyébként nemcsak magyarországi jelensé, ez a kommunikáció struktúrájának átalakulásával is együtt jár és egyúttal azt a fajta bizalomhiányt növeli, amivel a beszélgetésünket kezdtük.

Volna a politika részéről igény egy ilyen értelmiségire? Szereti a politikus, ha az értelmiségiek belebeszélnek a dolgába?

Természetesen nem szereti, de egy csomó olyan dolgot csinálunk az életben, amit nem szeretünk, vannak azért olyan szabályok, amiket bár nem szeretünk, de mégiscsak elfogadunk. Volt olyan világ azért Magyarországon, amikor még az ilyen típusú viták léteztek. Az értelmiség sokszor önként a politika igájába hajtotta a fejét, de aztán annyira beleszerelmesedett ebbe a szerepébe, hogy gyakorlatilag föl is számolta önmagát. Hogy újjá lehet-e építeni ezt a fajta világot, egyre nagyobb bennem a szkepszis, ha látom, hogy mi folyik Nyugaton, pusztán ideológiavezéreltté válik a világ a felsőoktatástól kezdve egészen a politikáig, és ha azok lesznek a jövő meghatározó emberei, akik, mondjuk, a mai amerikai egyetemeken tanulnak, akkor a hideg futkos a hátamon.

Lehet ez ellen valami ellenvilágot építeni? Lehet mondani azt, hogy Magyarországon meg legyen pont fordítva?

Nem pont fordítva, nem gondolom, hogy az egyik őrültségnek egy másik őrültséggel kéne szemben állnia szükségszerűen. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a magunk még létező szabadságának a mozgástere között próbáljunk egy olyan vonzó alternatívát felépíteni, ami ennek az optimumnak a megközelítésére irányul. Hogy próbáljuk meg újra a szavak értelmét visszanyerni, az értelmes vita értékét újra megbecsülni, az egymás iránti tisztelet kultúráját visszaépíteni, és ez a politika mai szereplőivel szerintem nem lehetséges. Nem látok az ellenzéken belül olyan embereket, akikből én ezt kinézem, mert vagy eleve nem is értik, amiről mi most beszélgetünk, vagy pedig talán értenék, de kényszerűen belesimulnak abba a közegbe, amiben vannak. Meg kéne próbálni a felnövekvő fiatal generációkon keresztül egy új kultúrát meghonosítani, ami nem is annyira új, hanem inkább régi, csak XXI. századi adaptációval.

Mennyire akarja azt, hogy Magyarország az Európai Unió tagja legyen?

Azé az Európai Unióé, amelyiknek az állapotát ma látjuk, egyre kevesebb lelkesedéssel vagyok én magam egy állampolgára, de még jobban aggaszt maga a tendencia, nem arról van szó, hogy most van egy rossz állapot, hanem még nincs az unió a lejtő alján, és vannak, akik nyomják a gázpedált a lejtőn lefelé teljesen fölöslegesen. Mi Közép-Európában egy normális világ megőrzésében vagyunk érdekeltek, és azt szeretnénk, ha a nemzetközi együttműködés meg a nemzeti szuverenitás visszakerülne abba az optimális egyensúlyba, amelyben szerintem még volt, amikor mi az Európai Unióba jelentkeztünk. Talán még akkor is ott volt, amikor felvettek bennünket, dacára annak, hogy a maastrichti szerződésben meg egy csomó mindenben már érzékelhető volt, hogy van egy küzdelem, ami arról szól, hogy milyen legyen a jövő Európai Uniója, egyfajta föderáció, vagy pedig továbbra is maradjon független nemzetállamok együttműködési kerete.

Most milyen? A kettő között valahol, és a föderáció felé tart?

Nem, ma a baloldal, ami a kommunistáktól most már sajnos a Néppártig tart, gyakorlatilag úgy érzi, hogy mindent megengedhet magának. Nemcsak hogy visszaél a létező szabályokkal, hanem figyelmen kívül is hagyhatja őket. Nemcsak az Európai Parlamentre igaz ez, amelyik tulajdonképpen egy gittegylet, nincs semmilyen komoly hatásköre, bár ezt maga nem hajlandó elfogadni és ezen hatásköröknek a bővítésére tör állandóan, hanem az Európai Bizottság is, de hovatovább már a hosszú időn keresztül talán függetlennek tekinthető Európai Bíróság is átlépett vagy átlép olyan határokat, amelyekre tíz-tizenöt évvel ezelőtt még csak gondolni sem mertünk volna.

De ezekkel szemben egy nemzetállamot építő kormányzatnak van bármi eszköze?

Szerintem van. Először is küzdeni kell minden lehetséges fórumon, föl kell hívni a választóknak a figyelmét is arra, hogy az a játszma, ami zajlik, az ő érdekeiket a legcsekélyebb mértékben sem szolgálja, hanem pont fordítva, veszély leselkedik rájuk, mert a birodalmi működés, aminek a szabályait rákényszerítik a legkülönbözőbb adottságú országokra, azt is eredményezi, hogy tartósítja azokat az egyenlőtlenségeket, amelyek történelmi okokból alakultak ki Európa nyugati fele meg, mondjuk, a Balkán között. Azért nem fogják a balkániakat felvenni a közeljövőben, mert mindent elvettek már ezektől az országoktól, ami a Nyugat szempontjából értékes, a piacaikat, a munkaerejüket, tulajdonképpen nincsen már semmi sem, ami vonzó lenne azok szempontjából, akik döntenek ezeknek az országoknak az európai integrációjáról. Van egy probléma, hogy milyen lesz az európai jövő és milyen sorsot szán ez az európai jövő a közép-európai meg a balkáni országoknak, és meg kell értetni a saját polgárainkkal, hogy olyan erőkre szavazzanak, akik nem viszik be őket az erdőbe, mert azért Magyarországon vannak, akik úgy próbálják meg beállítani az európai egyesült államok ideáját, mint ha az a világmegváltással lenne egyenértékű. A másik oldalon pedig még vannak jogaik a nemzeti államoknak, példának okáért az Európai Tanácsban, ahol a miniszterelnökök, az országok vezetői ülnek, ott azért egyhangúság szükségeltetik minden fontos kérdés eldöntéséhez. Ott, ha kell, akkor érvényesíteni kell a vétójogunkat, ahányszor csak szükséges.

Mikorra áll elő a Fidesz egyéni képviselőjelöltjeinek listája, mert az ellenzéki együttműködésé úgy tűnik, hogy jegecesedik?

Nem hiszem, hogy az ellenzék jobban állna e tekintetben, mint mi. Abból kell kiindulnunk, hogy aki ma a Fidesz–KDNP pártszövetség oldalán mandátummal rendelkezik, az nagy eséllyel pályázhat arra is, hogy a következő választásokon is jelölt legyen. Lesz természetesen, aki nyugdíjba vonul, lesznek személyi változások, de elenyésző számban azokhoz képest, akik elnyerték a bizalmat egyszer, kétszer, háromszor vagy akárhányszor. Vannak, akik 1994 óta egyfolytában egyéni parlamenti képviselők az adott választókörzetben. Szerintem mi jobban állunk, mert a mi oldalunkon stabilitás van, a másik oldal pedig keresi azt az optimális felállást a saját nézőpontja alapján, amelyikben neki akar vágni a választásoknak.

Az alaptörvény feles törvénnyel való módosításának ötletére minthogyha visszafogottan reagálna a kormányoldal. Ez miért van?

Ez egy nagyon kényes kérdés. Az én ízlésemhez képest túlzott visszafogottsággal reagál a kormányoldal, ugyanis én azokhoz csatlakoznék, akik azt mondják, hogy ezek a nyilatkozatok átlépték a büntetőjog határait. Ha nekem van igazam, akkor holnap büntetőeljárást kell indítani azokkal szemben, akik az alkotmányos rend felforgatására uszítanak, függetlenül attól, hogy egyébként ma nem vehetők komolyan. De minden kalamajka, minden világégés abból indult ki, hogy néhány komolyan nem vehető bohóc elkezdett uszítani, aztán lett belőle nácizmus, lett belőle kommunizmus, meg sok minden lett belőle. Nem kéne elkomolytalankodni azt, ami zajlik a közbeszédben némely, egyébként magát tekintélyesnek gondoló ember részéről, mert azért vannak közöttük egyetemi tanszékvezetők vagy volt alkotmánybírók, még akkor is, ha a posztkommunisták jelölték, szóval azért ez a fajta valaha volt tekintély nem jogosít föl senkit sem arra, hogy nemcsak hogy ostobaságot beszéljen, hanem pláne olyanokat beszéljen, amik kifejezetten rombolják a fönnálló berendezkedéssel szembeni közbizalmat. És akkor azt a logikusnak tűnő kérdést nem teszem fel, ha ezt ne adj isten megteszik – ebben a pillanatban nem tűnik úgy, hogy többséget tudnának szerezni a következő Országgyűlésben, de azért a demokrácia mégiscsak egy veszélyes üzem –, akkor utána örökkön örökké ők lennének hatalmon, és akkor onnantól kezdve a demokrácia az ő szabályaik szerint helyreállna, vagy pedig adnának egy esélyt arra, hogy egyszer ők veszítik el a választásokat, és akkor a következő ellenzék kerülvén kormányra, pontosan ugyanúgy jár el az őáltaluk alkotott jogszabályokkal szemben, ahogy ők el akarnak járni a saját verzióik szerint. Ez egy téboly, amit komoly emberek engednek meg maguknak. Most Karácsony Gergelyt vagy Dobrev Klárát nem tekintem ezek közé sorolhatónak, de azért az előbb említett tudományos érdemeket szerzett embereket azért mégis többre becsültem idáig, semmint hogy ilyet vártam volna tőlük.

Dobrev Klára szerint lehet, Karácsony Gergely szerint viszont nem lehet felessel.

Karácsony Gergely is mondott azért nagyon furcsa dolgokat, meg az összes többi ellenzéki képviselő versenyt óbégatott e tekintetben, hogy miképpen kezdi el másnap a választások után a számonkérést meg az elszámoltatást meg az alkotmányos rend átalakítását.

Ha büntetőjogi tényállás az alkotmányos rend megdöntésére irányuló uszítás, akkor valakinek eljárást kell indítania, és nyilván az a valaki legfőbb ügyész lehet. Ő nem mérlegelhet politikai szempontokat, hogy azért nem indít, mert akkor azzal mártírt csinál az eljárás alá vontakból?

Azért fogalmaztam olyan óvatosan, hogy én azokhoz tartozom, akik szerint ez így van, mert ezt nemcsak politikai szempontból kell mérlegelni, sőt, vannak, akik ezt nem is mérlegelhetik politikai szempont alapján, hanem kizárólag jogi szempontok alapján kell hogy mérlegeljék. És vannak, akik szerint ez még nem lépte át ezt a küszöböt, tehát az még ostobaságnak minősíthető ugyan, meg talán még veszélyesnek is, de nem minősíthető egyértelműen egy tényállás megvalósításának. (Infostarrt)


 

Kommentek

h i r d e t é s