h i r d e t é s

Kötelezően ellátandó feladatból kampányfogás

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kötelezően ellátandó feladatból kampányfogás

2019. szeptember 24. - 10:09

Nem egyedi eset, amikor a kormánypárt polgármester-jelöltjei a választási kampányban olyan feladatok elvégzéséből igyekeznek politikai tőkét kovácsolni, amelyeket nem kampányidőszakban, hanem két választás közötti ciklusban illene elvégezniük.

Pilisszentlélek főutcáját elkerüli a Fidesz kampányútfelújítása - Forrás: szeretgom.hu

Mondhatnánk azt, hogy bárcsak egész évben kampány lenne, mert ilyenkor a szavakból tettek lesznek és teljesen úgy tűnhet az embernek, mintha működne a dolog. Pedig az összes kampánymunkálat előre meg van tervezve, gondosan kimatekolt határidőkkel, hogy mire eljön a "nagy nap", akkora kész legyen a bármi. Így a teljesítés és átadás örömét senki nem veheti el a Fidesztől.

Kötelezően ellátandó feladatból óriás siker

Az utak állapotát mindenki látja, érzi és fizeti. Legalább olyan övön aluli egy-egy útszakasz felújítása egy önkormányzati kampányban, mint az alamizsnaként vagy pár száz forintért osztott krumpli.

Az még szánalmasabb, amikor állami tulajdonban lévő közút kopórétgének cseréjét fűzi fel bárki is egy önkormányzati kampányban. Köze az adott településnek nem sok van ahhoz, hogy éppen melyik állami tulajdonú út kerül fel- vagy megújításra éppen a választásk előtt.

Esztergomban napokig szinte minden hír arról szólt, hogy hol és mely útszakaszok kerülnek felújításra. Csakhogy ezen útfelujítások kivétel nélkül olyan útszakaszokat érintenek, amelyeknek a kezelése nem az önkormányzat hatáskörében vannak.

Az egyik megújuló útszakasz Esztergomot és Esztergom-kertvárost köti össze. Ezen a szakaszon bónuszként a buszmegállók is megújulnak. Továbbá a Fidesz polgármester-jelöltje elérte azt is Szilva József Attilánál, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatójánál, hogy Pilisszentlélek bevezető útja is kapjon "hosszútávú állagmegóvást".

Minden útszakasz addig a pontig kerül felújításra, ameddig azoknak a Magyar Közút Zrt. a fenntartójuk. Esztergom önkormányzata egy kapavágást sem tesz azért, hogy Pilisszentlélek bevezetőútja ne csak a tévéből is ismert "Pajkaszeg" tábláig újulhasson meg. A kampányban már az is nagyon jól mutat, hogy "útfelújítás". A részletekkel pedig jó fideszes szokás szerint nem kell foglalkozni.

A falu főutcája is nagyon rossz állapotban van, de ezen az útszakaszon nem végeznek felújítást. Szigorúan a tábláig, ahogy az a fideszes polgármester-jelölt Facebook oldaláról megtudható.

Éppen erről írt tegnapi posztjában Soós Tibor, a Szeretgom Egyesület képviselőjelöltje:

És erről az "adunk is meg nem is"-ről eszembe jutott egy mese. Csak ebben az esetben nagyon úgy fest, hogy az "eszes" megpróbálja palira venni a választópolgárokat. Hiszed ad is meg nem is.

 

Mátyás király meg az eszes lány /részlet/

Egyszer Mátyás király Visegrád alatt vadászgatott. Az erdőben találkozott egy takaros leánnyal, aki kosarat vitt a fején. - Hogy hívják? Hová megy? Mi van a kosárban? - kérdezte Mátyás. A leány nagyot kacagott, s a három kérdésre egy szóval válaszolt: - Esztergomba! A királynak tetszett az okos felelet. Megértette, hogy a lány neve Eszter. Esztergomba igyekszik, s a kosárban gombát visz. Na, gondolta, még egy próbát tesz a leánnyal, azt vajon hogy teljesíti? Adott a leánynak egy vasgyűrűt, s azt mondta: - Gyere fel Budára, hozd magaddal ezt a gyűrűt, s én gazdagon megajándékozlak. De se szekéren, se gyalog, se lóháton ne gyere! Öltözz is fel meg ne is, hozz is ajándékot meg ne is! A leány halászhálóból varrt magának ruhát. Fel is volt öltözve, meg nem is. Felült egy vén bakkecske hátára, s azon ment Budára. Nem ment hát se szekéren, se lóháton, se gyalog. Egy szitába tett egy galambot, s egy másikkal befedte. Amikor a király elé ért, az egyik szitát leemelte a másikról, a galamb menten elrepült. Vitt is ajándékot, meg nem is. A király az eszes lányt gazdagon megajándékozta, s úgy bocsátotta haza, Esztergomba.