h i r d e t é s

„Köszönettel tartoznak Kásler Miklós professzor úrnak” – Így reagált Orbán Szabó Tímeának – videó

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

„Köszönettel tartoznak Kásler Miklós professzor úrnak” – Így reagált Orbán Szabó Tímeának – videó

2020. május 26. - 06:31

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője arról kérdezte ma az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ha szerinte Kásler Miklós - emberi erőforrás miniszter - érdemei történelmiek, akkor miért Pintér Sándor belügyminiszterre bízta az egészségügy átvilágítását, illetve a járvány elleni védekezés irányítását. - írja a blikk.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Tamás

Emellett pedig arra is rákérdezett, hogy Kásler 2022-ig marad-e a humántárca élén

Orbán erre elsőkörben úgy reagált, hogy az utóbbi kérdésre maga a miniszter is tud válaszolni, az operatív törzs pedig nem csak egészségügyi kérdésekkel foglalkozik, ezért Pintér Sándor a vezetője. Ezután Szabó Tímea megjegyezte, hogy nem a miniszterek döntenek a saját kinevezésükről, illetve leváltásukról, az pedig értehetetlen miért is folytatódhat "Kásler ámokfutása", akinek az utasításait követően "többen haltak meg, mint a járvány miatt"

A miniszterelnök válaszul azt mondta, hogy Kásler ösztönei vezettek oda, hogy bár minden nemzetközi szervezet azt mondta, nem lesz súlyos a járvány, Európában talán elsőként hívta össze az Operatív törzset, mint kormányzati szervet a járvány elleni védekezés céljából.

Szerintem mindannyian, ide értve önt és különösen az idős rokonait, köszönettel tartoznak Kásler Miklós professzor úrnak.

 - reagálta Orbán.

Mint ismert Szabó Tímea néhány héttel ezelőtt a Parlamentben lopással vádolta a kormányt, és feltette a kérdést, hogy lehet az, hogy Magyarországon sokszorosan több ember halt meg, mint Szlovákiában. Szabó szerint a halálozási arány Magyarországon az egyik legmagasabb, Kásler Miklóst pedig egyenesen hentesnek nevezte, mert szerinte a Magyarországon zajló kórházi kiürítések embertelen módon zajlanak. A képviselőnő ma az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor mellett Kásler Miklóshoz is intézett kérdést, arra szerette volna tudni a választ, hogy a miniszter mikor vállalja a felelősséget több száz ember haláláért a járványban. Kásler erre röviden úgy felelt: szinte egyetlen egy megjegyzése sem igaz a képviselőnőne

Mint ismert Szabó Tímea néhány héttel ezelőtt a Parlamentben lopással vádolta a kormányt, és feltette a kérdést, hogy lehet az, hogy Magyarországon sokszorosan több ember halt meg, mint Szlovákiában. Szabó szerint a halálozási arány Magyarországon az egyik legmagasabb, Kásler Miklóst pedig egyenesen hentesnek nevezte, mert szerinte a Magyarországon zajló kórházi kiürítések embertelen módon zajlanak.

A képviselőnő ma az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor mellett Kásler Miklóshoz is intézett kérdést, arra szerette volna tudni a választ, hogy a miniszter mikor vállalja a felelősséget több száz ember haláláért a járványban. Kásler erre röviden úgy felelt: szinte egyetlen egy megjegyzése sem igaz a képviselőnőnek.

blikk.hu