h i r d e t é s

Koronavírusos Gulyás István

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Koronavírusos Gulyás István

2020. október 30. - 18:26

Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya megfertőződött a koronavírussal, így a nemzeti együttes nélküle készül majd a november eleji Eurokupa-mérkőzésekre.

Gulyás István - Forrás: Szeged Ma

A magyar szövetség pénteki közlése szerint a szakvezető távollétében Chema Rodriguez és Nagy László irányítja majd a magyar csapatot jövő szerdán a veszprémi magyar-spanyol, illetve három nappal később az eszéki horvát-magyar találkozón.

"Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a csapattal, hiszen január óta nem tudtunk együtt dolgozni, most pedig így hozta az élet, hogy éppen a válogatott hét előtt fertőződtem meg. A kollégákkal, Chema Rodriguezzel és Nagy Lászlóval mindent átbeszéltünk és folyamatos telefonkapcsolatban vagyunk. Az összetartás szakmai programját már korábban rögzítettük, így a munka a terv szerint folyik majd" - mondta a szakvezető.

"Az állapotom megfelelő, komoly tüneteim nincsenek, de természetesen az előírásokat betartva karanténban kell maradnom".

A most rajtoló és május elejéig tartó Eurokupában rendszerint azok a csapatok indulnak, amelyek már kijutottak a következő Európa-bajnokságra, ezért nem vesznek részt a selejtezősorozatban. A magyarok a szlovákokkal együtt házigazdái lesznek a 2022-es tornának, így a kontinensbajnoki címvédő spanyolokkal, valamint a legutóbb ezüstérmes horvátokkal játszanak az európai szövetség versenysorozatában idén ősztől jövő tavaszig. (MTI) / atv.hu