h i r d e t é s

Koronavírusos dolgozókat találtak a Suzuki-gyárban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Koronavírusos dolgozókat találtak a Suzuki-gyárban

2020. augusztus 06. - 08:41

Két koronavírus-fertőzött dolgozót is találtak az esztergomi Suzuki-gyárban tudta meg a 24.hu.

A cég – ami eddig nem adott tájékoztatást a fertőzésekről – a portál érdeklődésére megerősítette a hírt. Elismerték, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ július 21-én tájékoztatta a vállalatot, hogy az egyik alkalmazott koronavírus tesztje pozitív lett.

A cég a hatósági eljárás mellett saját kontaktkutatást is végzett házon belül, akiknél pedig a közvetlen kapcsolat felmerült, házi karanténba kerültek. Számukra „a legrövidebb időn belül”, saját költségre tesztelést is biztosítottak, melynek során újabb egy embernek lett pozitív a tesztje – tájékoztattak.

Más fertőzöttről nincs tudomásuk. (atv.hu/24.hu)