h i r d e t é s

Koronavírus: sűrűsödik az adatköd

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Koronavírus: sűrűsödik az adatköd

2020. december 01. - 12:43

Az operatív törzs által közölt számsorok használhatatlanok a járványügyi döntésekhez – állítják az egészségügyben dolgozók a Népszavának

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Nem csak a laikusok, hanem szakemberek számára is egyre kevésbé követhető a járvány alakulása a hivatalosan közölt napi adatok alapján. Mind több ugyanis a nehezen értelmezhető, kiugró, ellentmondásos adat. A hétvégén például a kutatókat is megdöbbentette, hogy milyen nagy arányban lettek pozitívak az újonnan végzett tesztek. A hévégén a találati arány 40 százalék volt, hétfőre pedig még ez is másfélszeresére, 62,5 százalékra nőtt. Közben a naponta elvégzett tesztek száma megmagyarázhatatlanul nagyot esett, az utóbbi időben szokásos mintegy húszezer helyett kevesebb mint kilencezret végeztek csak el. Annak ellenére is, hogy a közelmúltban új tesztelési formákat is bevetettek, a mentők és a kórházak is használni kezdték a gyanús továbbá a „tünetes” esetek szűrésére a gyors teszteket. A 62,5 százalékos találati arány különösen annak tükrében kiugró: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint akkor van kontroll alatt a járvány, ha elég sokat tesztelnek ahhoz, hogy tartósan 5 százalék alatt maradjon a pozitív eredmények aránya.

Ugyancsak nehezen magyarázható természettudományos alapon, hogy a napi gyógyultak száma hétfőn hihetetlenül megugrott a kormányzat statisztikájában. Eddig minden alkalommal 2800 alatt maradt ez a szám, hétfőn azonban több mint 8200 gyógyultról adtak hírt. Az operatív törzs még csak meg sem próbálta indokolni a szokatlan adatot. Az országos tisztifőorvos Müller Cecília pedig csak annyit mondott: „óriási eredmény”, hogy magasabb a gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké.

Különösen alakul a kórházakban a koronavírus miatt ápoltak száma is. Lapunk egy forrása hétfőn úgy fogalmazott: csak az elmúlt 24 órában közel 600 beteget vittek a mentők kórházba. Ez pedig – úgy tudjuk – megfelel az elmúlt tíz nap trendjének. Ezzel szemben a kórházban ápoltak napi száma a statisztika szerint ebben a tíz napban 7300 és 7600 között mozgott. Még ha figyelembe is vesszük, hogy közben voltak olyanok, akik gyógyultan távoztak, vagy meghaltak, a statisztikában nem látszik az 500-600 beszállított új beteg.

Rengeteg az ellentmondás és a magyarázatra szoruló adat. A Népszava több mint félszáz alkalommal próbált az operatív törzs tájékoztatási központjától adatot kérni, illetve az ellentmondásokra rákérdezni, de nem kaptunk tájékoztatást, magyarázatokat. Az egészségügyben dolgozó forrásaink is úgy látják, hogy az operatív törzs által közölt adatok használhatatlanok a járványügyi döntésekhez. Ennek oka részben az lehet, hogy tapasztalataik szerint az lehet, hogy különböző időpontokban és különböző forrásból rögzítik az adatokat – az Országos Mentőszolgálattól érkező számsorok feldolgozása például kézzel történik. Nem könnyíti meg a helyzetet például az sem: a mintavételek napi számáról érkező jelentés után csak napokkal később jön meg az információ ugyanezen tesztek eredményéről, így nehezen összevethető a két adatsor. Most az is nehezíti az adatgyűjtést, hogy a PCR-tesztek mellett a kórházak és a mentők már gyorstesztet is használnak. Ha ez utóbbiak eredménye pozitív, akkor az illetőt új fertőzöttként kezelik, ám ha negatív, de van tünete, akkor még egy PCR-tesztet is végeznek rajta. Így egyetlen ember is bekerülhet a statisztikába két – akár egy pozitív és egy negatív teszt – eredménnyel. Ez sem könnyíti meg az adatok értékelését.

A halálozási adatok sem kétséget kizáróak, ugyanis azok feldolgozásában is egyre nagyobb a csúszás. A Népszava forrásai szerint a naponta jelentett áldozatok között sok olyan is lehet, akit már korábban vesztettünk el. De azt sem tudni pontosan, hogy miként számolja a rendszer az intenzív osztályon lévőket.

Az ellentmondásos adatok ellenére a lapnak nyilatkozó szakértők abban egyetértettek Müller Cecíliával: bár lassuló ütemben, de terjed a járvány, „még csak felfelé tartunk a csúcsra.”

A Népszavának Weltner János sebész főorvos, aki maga is gyűjti a napi adatokat, úgy vélte: mivel még meredeken felfelé ível a járványgörbe, fontos lenne, hogy még szélesebb körben végezzenek szűréseket, mert a pozitív esetek megtalálásával meg lehet megszakítani a fertőzési láncokat. (nepszava.hu)