h i r d e t é s

Koronavírus: második és harmadik hullámra számítanak a világ tudósai

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Koronavírus: második és harmadik hullámra számítanak a világ tudósai

2020. május 05. - 19:34

Az új koronavírus-járvány adatai több ázsiai országban is emelkedést mutattak április második felében, így az új fertőzések száma Szingapúrban exponenciálisan növekedett. 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Helyi szakemberek ezért a járvány második hullámának nevezik a járvány ismételt erősödését, írja a SkyNews hírtelevízió honlapja.

Hongkongban a járványgörbe azt mutatja, hogy február közepén alakult ki az első csúcs, február végén a második és a korábbiaknál sokkal magasabb március utolsó napjaiban, ami azóta lecsengést mutat.

Ázsiában nyugatra és délre tolódik a koronavírus-fertőzés. Szingapúrban, Pakisztánban és Indiában gyorsul a járvány, míg Kínában, Dél-Koreában és Japánban jelentősen lassul. Ázsiában a fertőzöttek hivatalos száma elérte a negyedmilliót.

A német járványügyi hivatal, a Robert Koch Intézet (RKI) szakemberei is állítják, hogy második és harmadik hullámra kell készülni, vagyis a járvány az első csúcs utáni adatcsökkenésekkel sem ér véget Németországban.

Lothar Wieler, az RKI elnöke keddi berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy "nagyon jó hírek" érkeztek a járványhelyzet németországi alakulásáról. A vírus egyre inkább visszaszorul, úgynevezett reprodukciós rátája (R0) 0,71-en áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött már csak átlagosan 71 embernek adja tovább. Egy nappal korábban 0,74 volt az R0.

Mindez azonban nem a járvány végének kezdetét jelenti, hanem csak az első hullám enyhülését. A legtöbb szakértő szerint formálódik majd egy második hullám, és sok szakember egy harmadik hullámmal is számol az RKI vezetője szerint. Wieler hangsúlyozta, hogy védőoltás hiányában egy járvány akkor ér véget, ha a népesség 60-70 százaléka átesik a fertőzésen.

Németországban a világon szinte egyedülálló nyilvántartási rendszert fejlesztettek ki, amivel a kórházi ágyak foglaltságának pillanatnyi szintjét lehet követni. A megnövelt számú intenzív ágyakat a pontos foglaltság ismeretében lehet ideálisan elosztani, ha újabb megpróbáltatás elé állítja egy második vagy harmadik hullám az egészségügyet.

Jelentősen bővítették a tesztkapacitást is, a járvány kezdete óta mintegy 2,4 millió koronavírus tesztet végeztek el, és a fejlesztések révén már naponta 142 ezer tesztet tudnak elvégezni az ország 133 laboratóriumában.

Az RKI vezetője, Lothar Wieler kiemelte, hogy a politikának a döntésekkor három területen kell szemmel tartani a fejleményeket. Figyelni kell a járvány dinamikájának alakulását, az R0 érték módosulását. Követni kell a járvány súlyosságát, azaz a fertőzöttek között a betegek és a súlyos esetek arányának alakulását. A harmadik terület az egészségügyi ellátórendszer kapacitása.

A kórházak betegfogadó képességének alakulása mellett azt is folyton számon kell tartani, hogy mekkora a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok teherbíró képessége. Így tudni kell, hogy a hivatal egyszerre mennyi góc felszámolásával tud törődni, és ismerni kell a helyi tesztelési kapacitást is - mondta Lothar Wieler.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői szerdán tanácskoznak a járványlassító intézkedések visszavonásának következő szakaszáról.

Több tartományban már bejelentettek helyi terveket. Alsó-Szászországban például május 11-től ismét fogadhatnak vendégeket az éttermek, kávézók és sörkertek, május 25-től pedig a szállodák is működhetnek, egyelőre legfeljebb 50 százalékos kihasználtsággal. Bajorországban május 18-tól nyithatnak az éttermek, de a vendégek csak teraszon, kertben, szabad ég alatt foglalhatnak helyet, a hotelek, panziók és kempingek pedig május 30-án nyithatnak, ha alkalmas erre a járványhelyzet. (Euronews)