h i r d e t é s

Kormányzati politikus így még nem szállt bele nyilvánosan Jakab Ferencbe

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kormányzati politikus így még nem szállt bele nyilvánosan Jakab Ferencbe

2020. október 02. - 09:16

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese riogatásnak nevezte Jakab Ferenc szavait a második hullám kezeléséről és arról, hogy ha nem tesztelnek többet, akkor elszabadulhat a járvány.

Orbán Balázs - Forrás: kormany.hu

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese volt az ATV Start vendége.

Az Európai Parlament fontosabbnak tartja a jogállamisággal összefüggő politikai csatározásokat, mint azt, hogy elfogadja az Európai Tanácsban az állam- és kormányfők által a déli tagállamok megsegítésére elfogadott megállapodást. Erről Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese beszélt az ATV Start című műsorában.

Orbán Balázs szerint az állam- és kormányfők között kialakult egy kompromisszum, amit azért fogadott el mindenki, hogy segítsenek a déli tagországokon, ám kivitelezés szerinte az Európai Parlament zsarolása miatt nem tudott elindulni. A magyar miniszterelnök ezért javasolta, hogy az uniós intézmények megkerülésével segítsék meg a déli tagországokat – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Amit Jourová bizottsági alelnök Magyarországról mondott, elfogadhatatlan, különösen egy politikailag semleges bizottsági tisztviselő szájából – mondta Orbán Balázs. Ha az Európai Bizottság nem semleges és pártatlan, nem működik az európai együttműködés – tette hozzá. Orbán Balázs szerint a Jourová-nyilatkozat és „a jogállamisági jelentésnek csúfolt fércmű” nem semlegességet mutat. A jogállamiság ügyében a bizottságnak objektív mérce kialakítása lett volna a feladata – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Ami a koronavírus-járvány második hullámának hazai kezelését illeti, arról Orbán Balázs azt mondta: az egészségügy szükséges átalakítását már tavasszal elvégeztek, majd a nyáron megkérdezték az embereket, hogy hogyan kellene védekezni. A nemzeti konzultáció alapján a magyarok többsége az ország működőképességének fenntartását támogatja.

Orbán Balázs a műsorban riogatásnak nevezte Jakab Ferenc szavait a második hullám kezeléséről és arról, hogy ha nem tesztelnek többet, akkor elszabadulhat a járvány. A miniszterhelyettes szerint a számok stabilizálódtak, ráadásul – mondta – Magyarország háromszor annyit tesztet végez el, mint a WHO protokoll. Nemzetközi összehasonlításban nem állunk rosszul, folyamatosan tesztelünk és arra is van lehetőség, hogy ha orvosilag nem indokolt, ott is van lehetőség tesztelni – mondta a miniszterhelyettes.

Orbán Balázs szerint a magyar hatóságok nem elengedték a fertőzést, hanem a távolságtartást és a maszkhasználatot szigorúan betartatják. Van elég teszt és tesztkapacitás az országban – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Orbán Balázs leszögezte azt is: a kormány úgy látja, béremelésre szükség van az egészségügyben, és nyitottak a Magyar Orvosi Kamara erre vonatkozó javaslataira. Arra a kérdésre, hogy a hétvégén tárgyal-a a miniszterelnök a MOK vezetésével, Orbán Balázs annyit mondott: magas szintű tárgyalás várható a kormány és a Kamara között. (atv.hu)