h i r d e t é s

Kórházi folyosón tárolták az elhunytakat - bírság lett a vége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kórházi folyosón tárolták az elhunytakat - bírság lett a vége

2020. január 21. - 08:06

A román egészségügy sem áll mindig a helyzet magaslatán.

Forrás: foter.ro

A bukaresti egészségügyi igazgatóság összesen 21 ezer lejes bírságot rótt ki, miután kiderült: a kórház személyzete rendszeresen a folyosókon „parkoltatja” az elhunyt betegek holttestét.

A botrány még múlt héten robbant ki, amikor a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) orvosi ügyekben illetékes képviselője, Emanuel Ungureanu jelezte a rendellenességet, miszerint a letakart holttesteket hordágyon – vagy akár csak a padlón – pihentetik a folyosókon, többek között egy tűzlépcső előtt.

Az egészségügyi igazgatóság vasárnap este közölte: a kórházra húszezer, az egyik betegszállítóra pedig ezer lejes bírságot rótt ki az ügy miatt.

Az ellenőrzés során ugyanis megállapították, hogy a holttesteket valóban nem a megfelelő helyen tárolták.

Egyúttal 30 napos határidőt adott a kórháznak arra, hogy kialakítson egy megfelelő helyiséget a holttestek tárolására, és módosítsa az elhunyt betegek szállításának gyakorlatát.

A kórház egyébként belső vizsgálatot rendelt el, de ez nem állapított meg különösebb rendellenességet.

A kórház szerint ugyanis a hatályos törvények értelmében két óra áll rendelkezésre arra, hogy az elhunyt betegek testét elszállítsák a kórbonctanra arról az osztályról, ahol meghaltak.

Mivel az egyik beteg a tizedik emeleten halt meg, addig helyezték el a holttestet a lépcső előtti félreeső részen, amíg a felvonó megérkezett.

Az ok: hogy ne legyen a páciensek és hozzátartozóik útjában.

Ja, így már mindjárt más. (foter.ro)