h i r d e t é s

"Korábban sosem volt ilyen összefogás az ellenzéki pártok között"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Korábban sosem volt ilyen összefogás az ellenzéki pártok között"

2019. június 10. - 06:39

Dunakeszin is összeállt az ellenzék, hogy egy közös polgármesterjelöltet állítsanak. A pártok a választókerületi képviselőket is közösen indítanák. Dunakeszi a 14-ik olyan település, ahol hasonlóan döntöttek az ellenzéki pártok. 

Dunakeszin Gerner Péter vezetésével közösen indul az ellenzék az önkormányzati választáson, hogy októberől egy élhetőbb várossá tegyük Dunakeszit. - Forrás: Mérce / Facebook

A fővárosban azonban még az ellenzéki főpolgármester-jelölt személye és a kerületi polgármester-jelöltek személye is kérdéses.

Nemcsak a polgármesterjelölt mögé álltak be az ellenzéki pártok Dunakeszin. Rónai Sándor a DK helyi elnöke, leendő európai parlamenti képviselő szerint a helyiek többsége is változást szeretne. 

„Mi arra törekszünk és ezért hoztuk létre ezt a megállapodást, hogy minden egyéni körzetben és a polgármester személyét is ideértve közösen, együttműködve, egy az egy ellen politikáját követve le is váltsuk a Fideszt" - mondta Rónai.

Hónapok óta egyeztettek az ellenzéki pártok, hogy közös jelöltet indítsanak, vagyis megpróbálják leváltani a dunakeszi városvezetést úgy hogy félreteszik a köztük lévő politikai különbséget.

Korábban soha nem volt ilyen összefogás az ellenzéki pártok között – ezt már a polgármesterjelölt mondta, aki szerint a városnak nem feltétlenül jelentene hátrányt, ha ellenzéki polgármester lenne.

„Ha nem haveri cégeket, adott esetben Dunakeszitől messze lévő vállalkozókat kell megbízni azért, mint ahogy most sokszor történik, hogy csináljanak Dunakeszin közétkeztetést, infrastruktúrafejlesztést, hanem helyi cégeket, itt lakó embereket, akiknek fontos, hogy a saját gyerekük ne egyenek kukacos mákostésztát, ez nem biztos, hogy hátrány" - fejtette ki Gerner Péter, az ellenzéki pártok polgármesterjelöltje.

2014-ben egyébként kikapott volna egy közös jelölt, az ellenzéki pártok jelöltjei, valamint az egy független jelölt együtt sem győzte volna le a Fidesz-KDNP jelöltjét.

Nem Dunakeszi az első város, ahol közös jelöltet állítanak az ellenzéki pártok. Legutóbb Dunaújvárosban döntöttek így a pártok, összesen már több mint tíz településen Egertől Pécsig az ország minden részében.

A fővárosban csak részleges összefogás van, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum nevezte meg közös kerületi polgármesterjelöltjeit. (atv.hu)