h i r d e t é s

Komoly azbesztveszély van Országos Széchenyi Könyvtárban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Komoly azbesztveszély van Országos Széchenyi Könyvtárban

2018. május 07. - 10:55

Nem kevés azbeszt van az Országos Széchenyi Könyvtár épületében, akad helyiség, ahol csak védőfelszerelésben ajánlott tartózkodni. Akkor is csak rövid ideig.

 

Forrás: Travelblogger: Városlátogatások

Az Átlátszó ír az azbesztveszélyről, szerintük van olyan helyiség, amit teljesen le kellene zárni. A lap a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége előzetes szakvéleményét idézi. A dokumentumot a könyvtár rendelte meg, ebben az áll, hogy: „egészségre veszélytelen azbeszt mennyiséget még semmilyen tudományos vizsgálat sem állapított meg.” A lap birtokába került dokumentum szerint a könyvtár azért odázná el az épület nyolcadik emeletének teljes azbesztmentesítését, mert mérték ugyan az azbesztmennyiséget, de nem éri el az egészségügyi határértéket a porban szálló szennyezés.

Az azbeszt-tartalmú födém alatt, a nyolcadik emeleten a tervek szerint több tucatnyi munkaállomást alakítanának ki, digitalizálnának ott. A szakvéleményben ecsetelték az azbeszt általános kedvezőtlen egészségügyi hatásait, leírták, hogy január közepén járták be az érintett területeket, a jelenlegi gépészeti teret, büfégalériát, szellőző-gépházat.

Megállapítják: „a déli és az északi gépház keleti oldalán megtekintett, vakolattal nem rendelkező, látszó azbeszttartalmú szigetelőanyagok olyan mértékben elveszették a szilárdságukat, hogy sok helyen külső behatás – huzat, épületrezgés – nélkül is leesnek a földre, onnan pedig a légmozgásoktól irányítottan juthatnak el az épület különböző részeibe.” A legrosszabb a szellőző-gépházban a helyzet, itt már látszik a falfelület, az azbeszt lehullott. Ez a gépház nem üzemel, a vizsgálók szerint a helyiséget le kellene zárni.

A jelenlegi helyzet az idő múlásával csak kedvezőtlenül változhat. (…) A szakszerű, az érvényes szabályozás szerint is elfogadható beavatkozásra csak egy lehetőség van: az előírások szerinti azbesztmentesítés” – áll a 2018 január 25-én kelt dokumentumban. Azt nem tudni, mi az OSZK véleménye, mert nem válaszoltak az Átlátszó kérdéseire. (Átlátszó) / hvg.hu