Kollégiumban, az alagsorban

Bill Lomax - a Londonban, 1976-ban megjelent Hungary, 1956 szerzője – 1991 júliusában így vélekedett az akkor még liberális politikát folytatott, SZDSZ-szövetségesnek elkönyvelt liberális Fideszről:

„Természetesen az úgynevezett ifjúdemokraták valódi Kádár-gyermekek…, ebben különböznek a korábbi demokratikus ellenzék vezető generációjától, attól a nemzedéktől, amelyik az 1956-os levert forradalmat követő represszió idején nevelkedett. Az 1980-as évekre Magyarországon felnőtt egy fiatal nemzedék, olyan, amelyik névértékben már elfogadta a legvidámabb barakk demokratikus és liberális törekvéseit – és ennek megfelelően is viselkedett… Ez az új generáció először az 1980-as évek elején alakult független béke- és művészcsoportokban (mint pl. a ’Shalom’ és ’Inconnu’) majd később a Duna Körben és a Nagymarosi Vízlépcső ellenzékében talált kifejezési formájára. Mindezek abban különböztek a korábbi ellenzéktől, hogy nem elsődlegesen az akkor fennállt rendszer vagy a kormány politikai ellenzéki mozgalmai voltak, hanem ’issue-based’ mozgalmak, melyek a közvélemény mobilizálására, a társadalmi részvétel ösztönzésére törekedtek, anélkül, hogy feltétlenül megcélozták volna az állampárt és a kormány megdöntését. Ebben a szellemben született a Fidesz is.  Napjainkra, amint azt megtapasztalhattuk, a Fidesz a yuppiek-ra kezd hasonlítani és ez nem is annyira meglepő – az 1980-as évek új ellenzéki csoportosulásainak nem-ideologikus, nem-politikus természetét tükrözi, azt, hogy eredetük a késői Kádár-korban gyökerezik. Az ifjúdemokraták pártja – vélte Bill Lomax – hűségesebb lenne eredeti elképzeléseihez, ha kevésbé érdekelné a kormányzás, és többet foglalkozna azokkal a tágabb értelemben vett politikai folyamatokkal, amelyek a társadalomban jelentkeznek. A Fidesz (ez kitűnik a tevékenységéből) hasznot húzott a politikai eszmék iránti közutálatból, a magyarországi pártpolitika iránti ellenszenvből – ugyanakkor támogatta azokat a közelítéseket, melyek a professzionális, menedzserszemléletű, technokrata irányt választották az ország problémáinak megoldásához. Ez idáig, bármennyire is jó szándékú volt a  szemléletük, az nagyon is veszélyesnek bizonyult – mivel mindinkább aláásta, semmint ösztökélte az aktív politikai kultúra kialakulását a Duna mentén…”

Stumpf István, az eljövendő Fidesz-fészek, a Bibó István Szakkollégium igazgatójaként 1984-ben nősült be a Horváth családba. Apósa az a Horváth István lett, aki akkoriban, de a későbbiekben is magát az önkényuralmat képviselte, belügyminiszterként szolgálta a pártállamot. – Horváth Andreától, a belügyminiszter lányától Stumpf igazgató elvtársnak három gyermeke született: Anna 1985-ben, András 1987-ben, majd újabb két év elteltével Kata, 1989-ben. Két ellenzéki, ha 1988-ban találkozott valahol, a Stumpf-vezette Fidesz-bázison, még négyszemközt sem lehettek biztosak egymásban. Magyarországon, politikai körökben széltében-hosszában ismert a történet, mikor is a Fiatal Demokraták Szövetsége kis híján DSZISZ, vagyis Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség néven vált ismertté. Stumpf, szinte önmaga számára is alternatívát keresve, még a Fidesz megalakulása előtt, 1988 februárjában, meghívta a jogászok kollégiumába Diczházi Bertalant, a vegyészek Martos Flóra kollégiumának igazgatóját, aki – mint mondotta – megtalálta a megoldást arra, hogy a KISZ, de főleg az MSZMP is megnyugodjon. Hiszen a DSZISZ nevében ott van a pártvezetés által óhajtott ’szocialista’ jelző…, ugyanakkor megmarad a remény arra, hogy az ifjúdemokraták mégis új szervezetet  hozhassanak létre: ez pedig nem lehet más, mint a Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség. A Bibó István Szakkollégium igazgatója önmaga is előadhatta volna ötletét, ám akkor diákjai előtt gyanússá, hiteltelenné vált volna – de így Diczházi (árhivatali főcsinovnyik, kollégiumi igazgató) lett az MSZMP vezetők, a KISZ-héják és az egyetemi ifjúság közprédája.

Orbán Viktor mentorának, Stumpf Istvánnak, a februári vitát követően is megmaradt muníciója a tarsolyában: a Fidesz megalakulásának napján, március 30-án, a Ma Chérie-béli sajtótájékoztató előtt tanácsára – az sem kizárt, hogy szervezésében – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora időhúzó beszélgetésre invitálta meg az ’izgága’ diákvezetőket.

 „… Olyasmit vitattak meg velünk, hogy miként képzeljük el a szocialista demokrácia kiteljesedésének útjait – mesélte Kósa Lajos később (aki éppen az időhúzó és felesleges polémia miatt nem lett Fidesz-alapító). Stumpf a MKKE épületébe meghívta az MSZMP és a KISZ vezetőit is. – Amikor elérkezett az említett sajtótájékoztató ideje, a többiek, néhánynak (nem sokuknak), a szervezkedők gondolkodó részének olykor eszébe jutott, hogy a kollégiumi igazgatójuk Horváth István belügyminiszter veje és a népfrontos Pozsgay Imre barátja bármennyire is kellemes cimbora, azért mégis a másik oldalon áll. - De kételyeiket csak egymás között vitatták meg, szigorúan csak négyszemközt, mert féltek és kijelentették, hogy nekik dolguk van s engem, valamint Foltányi Árpádot otthagyták túszként. Mire megoldottuk a szocializmus összes problémáját és hazamentünk, találkoztunk a lányokkal, akik az aláírás után jöttek el a Bibóból – így mi már nem lehettünk alapítók…” 

Az aranyketrec forradalmárjai

A fentiekből következően, akárhogy is vizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik: Stumpf mindkét lehetőséget felkínálta az irányítása és befolyása alatt álló fiataloknak – vagyis a politikai rulett mindkét színére tett. Szándéka és akarata ellenére semmit sem tehettek a kollégiumi diákok, az aranyketrec forradalmárjai. Igaz, a rejtély jócskán meghaladta értelmi képességeiket.

Ott, azon a tavaszon, éjszakába nyúló beszélgetéseken Kövér László nyugtatta meg a kétségek között vergődőket, mondván, ha Bem Józsefből, a forradalmárból végül despota janicsár válhatott a XIX. században, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy a nomenklatúra tagjai között is akadhatnak olyanok, akiknek elege van a szocializmus kínálta demokráciából. Kövér eme okfejtése százszázalékosan megnyugtatta a fontolva haladó egyetemistákat.

Napjainkra már ismert: Pokorni Zoltán például nem tartozott az ifjú ügynökök soraiba, neki az édesapja volt III/III-as ügynök, így azután a Fidesz ügynökeit megnevezni több mint két évtized múltán, szinte lehetetlen...

Áder Jánosról ekkor még nem beszélhetünk, legkorábban, 1988 áprilisában csatlakozhatott a Fideszhez. – ugyanakkor már csak érdekességként említhetem, hogy a hírügynökségi archívumban nevét először 1989. január 31-én olvashattuk egy MTI-s híranyagban. (Áder: „Egyetlen pártnak sem lehet fegyveres testülete…” – Akkor még nem tudhatta, hogy mit hoz a jövő.)

Áder a Fidesz-káder

Az apai ágon német nemzeti ősökkel rendelkező Áder János 1959. május 9-én született a Győr-Sopron megyei Csornán, az országgyűlési önéletrajzában olvashatóan hangsúlyozottan katolikus családban. Apja kereskedelmi egységeknél boltvezető-helyettes volt, édesanyja, Szabó Terézia a Csornai Kórház gazdasági igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba.

1984-ben feleségül vette Herczegh Anitát, aki később a legfőbb bíró lett, a Fidesz irányítása alatt.

1977-1978-ban elő felvételisként a Kádár-rendszer leghírhedtebb és leglojálisabb katonai alakulatánál, a Kalocsai Forradalmi Ezrednél teljesített katonai szolgálatot. (Erről az ezredről annyit illik tudni, hogy 1956-ban az egyetlen magyar katonai egység volt, amelyik a forradalomárok ellen harcolt Pesterzsébeten, Budapest XIX. kerületében – abban az időben kiskunhalasi lövészezred elnevezéssel ismerték őket.)

1978-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult, 1983-ban szerzett oklevelet. Az egyetem elvégzése után egy évig előadó volt a Budapest VI. Kerületi Tanács lakáscsere osztályán. 1986-tól 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetben dolgozott tudományos munkatársként – Bihari Mihály tanítványaként főleg politikai szociológiával foglalkozott.

1988 áprilisában lépett be a Fideszbe, Orbán Viktor szerint már a kezdetektől a párt egyik jogi szakértőjeként tevékenykedett. 1989 nyarán a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel és a választójogi törvénnyel foglalkozó I/3. albizottságban az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportja tagja volt.

Az 1990. évi „rendszerváltó” országgyűlési választásokon az első fordulóban Budapest 24. számú választókerületében (Cinkota-Sashalom-Mátyásföld) harmadik lett, a második fordulóból az SZDSZ javára visszalépett – így csak a Fidesz országos listáján szerzett képviselői mandátumot.

©Kollár Erzsébet, 2020.
Szemenyei-Kiss Tamás jegyzetei és cikkei felhasználásával.
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár