h i r d e t é s

Kökény Mihály szerint Kásler doktornak mennie kell(ene)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kökény Mihály szerint Kásler doktornak mennie kell(ene)

2021. február 01. - 11:20

A volt egészségügyi miniszter szerint problémás a kínai Sinopharm vakcina engedélyezése, mivel nem rendelkezünk kellő információval. Az egészségügyért felelős miniszternek szerinte régóta le kellene mondani, hiszen a járványkezelés irányításában semmilyen érdemi szerepet nem játszik, minden a belügyminiszter, miniszterelnök kezében van.​

A kép illusztráció! - Forrás: Kásler Miklós Facebook oldala

Kökény Mihály volt egészségügy miniszter azt gondolja, hogy sok szakdolgozó nem fogja aláírni az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Az orvosoknál ez ugyanis együttjár egy jelentős béremeléssel, míg a szakdolgozóknál korlátozzák a másodállást és egy félkatonai rendszerbe vezetik őket- mondta Kökény az ATV Startban.

Nem érti, hogy egy világjárvány közepén vezetnek be egy ilyen típusú jogviszonyt, ő maga egyáltalán nem vezetett volna be egy "külön, speciális, militarizált jogrendet".

Az egész egészségügyi ellátást a járvány alatt végig kísérte ez a militarizációs törekvés szerinte. Senki nem tudja, hogy ez a bizonytalan jogviszony mit jelent, sok a bizonytalanság.

Kökény Mihály az orvosi kamarát kérte, hogy véleményezze a Sinophram vakcinával kapcsolatos eljárást-kormányrendeletben az OGYÉI engedély előtt engedélyezték. A volt egészségügyi miniszternek a legnagyobb problémája az, hogy nem rendelkeznek kellő információval. Az kétségtelen, hogy egy régebbi technikával is elő lehet hatékony vakcinát állítani, viszont a harmadik fázisról nincsenek adatok.

Problémás, hogy a dokumentációt, engedélyezést a kínai vakcina esetében nem nyújtották be. Megjegyezte, egy az orosz vakcina körül is sok volt a kérdés, de az európai gyógyszerügynökség megkezdte a tárgyalást a gyártóval.

Szerinte az OGYÉI engedélye a kormányrendeletnek tudható be - az orvosi kamara szerint ahhoz kellene ragaszkodni, hogy az OGYÉI által bevizsgált vakcinát lehet kiadni.

Kökény szerint nem volt a kínai vakcinánál bevizsgálás, a kormányrendelet alapján engedélyezték. Örülne neki, ha a magyar politika nem akarná a szakmai követelményeket felülírni. A legjobb az lenne, ha a kínai gyártó konzultálna az európai gyógyszerügynökséggel.

Ebben a formában, amennyi információ rendelkezésre áll nagyon óvatos lenne. "A sietség nem mehet a biztonság rovására".

Az egészségügyért felelős miniszternek szerinte régóta le kellene mondani, hiszen a járványkezelés irányításában semmilyen érdemi szerepet nem játszik, minden a belügyminiszter, miniszterelnök kezében van.
Ráadásul a vakcina engedélyezés körében a külügyminiszter ad ki engedélyt, ez olyan szintű beavatkozás a szakmai kompetenciákba szerinte, hogy ha ő lenne Kásler helyében, egy percig nem maradna tovább.
Azt gondolja, hogy az OGYÉI egy pecsételő hellyé vált, nem tölti be az ellenérzési funkcióját.

Kökény szerint a járványadatok bár javulnak kicsit, de ő óvatosan járna el az újranyitás terén. Azt is megjegyezte, hogy kritikus ágazatokban viszont jóval nagyobb kompenzációra lenne szükség. Valamint bizonyos szabadtéri helyek- állatkertek, vadasparkok- kinyitását nem látja problémásnak, azt is lehetne üzenni vele, hogy nem kell már sokáig kitartani. (atv.hu)