h i r d e t é s

Kodály Zoltán és tanítványai – A Magyar Kodály Társaság alapításának 40 éves évfordulója

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kodály Zoltán és tanítványai – A Magyar Kodály Társaság alapításának 40 éves évfordulója

2018. március 05. - 15:11

2018. március 9., péntek 19.00 – Liszt Ferenc hangversenyterem.

Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.

Kodály Zoltán 

A MAGYAR KODÁLY TÁRSASÁG 40 évvel ezelőtt, 1978-ban alakult, s ezzel létrejött a II. Nemzetközi Kodály Szimpózium keretében 1975-ben, Kecskeméten megalapított Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) hazai testvérszervezete.

Az évente és az időről-időre visszatérő események "tagolják" a Társaság időszámítását, amely minden évben méltó módon megemlékezik a Mester halálának évfordulójáról és megünnepli születésének évfordulóit. Ki kell emelni a jelesebb Kodály-évek kapcsán rendezett nemzetközi konferenciákat, melyek a kodályi életmű értékelése mellett zenetörténeti, zenepedagógiai, népzenei témákat dolgoznak fel.

A Magyar Kodály Társaság jelentős szerepet vállal koncertek, zenei vetélkedők, zenei versenyek szervezésében. Szoros kapcsolatot épített ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Országos Szövetségével.

Műsor:

A hangversenyen Kodály művei mellett a Mester tanítványainak, illetve az azt követő generációk Kodály szellemiségét ápoló kiemelkedő szerzőinek – Farkas Ferenc, Járdányi Pál, Karai József, Balázs Árpád, Tillai Aurél, Orbán György valamint Tóth Péter – vokális és hangszeres kompozíciói szólalnak meg a Zeneművészeti Intézet oktatóinak és hallgatóinak előadásában. Külön érdeklődésre tarthat számot Tillai Aurél Fodor András versére írt Énekmondó c. egyneműkari műve új bemutatója.

Fellépők: 

  • PÉCSI EGYETEMI KÓRUS – Prof. Dr. LAKNER Tamás Liszt-díjas karnagy, dr. HOPPÁL Péter karnagy
  • PÉCSI EGYETEMI NŐIKAR – KERTÉSZ Attila Liszt-díjas karnagy
  • Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium BARTÓK BÉLA LEÁNYKARA – KERTÉSZ Attila Liszt-díjas karnagy
  • VAS Bence gitárművész, BALÁZS Júlia énekművész, NAGY Johanna énekművész, KUTI Ágnes énekművész, GYERMÁNNÉ VASS Ágnes Liszt-díjas hegedűművész, KÖRTESI András zongoraművész

Köszöntőt mond:

dr. ITTZÉS Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke

Fontos számomra az elvi gondolat-hűség és a nyitottság egyensúlya, a múlt-jelen-jövő hármasságának szerves egysége a szemléletmódban, a tisztesség és az »itt élned s halnod kell« (vagy inkább így: élned, vagyis szolgálnod, s halnod itt kell) erkölcsi parancsa. 

(Ittzés Mihály)

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected]

A hangverseny a Magyar Kodály Társaság és a PTE közös szervezésében valósul meg.